Létrehozva: 2019.12.30.

Elképesztő, mit tett a pénz becsületes megtalálója – most őt keresik

Az emberek általában az elveszett dolgaikat szeretnék megtalálni, egy budapesti nő azonban elveszett dolgának megtalálóját és becsületes visszaszolgáltatóját keresi!

Karácsony napján, december 25-én este 10 és 11 óra között vesztettek el egy pénztárcát a budapesti Damjanich utca környékén, amit gazdája hatalmas szerencséjére leadtak a VII. kerületi rendőrkapitányságon. Ráadásul a becsületes megtaláló egy csomót fáradozott is vele!

„Hiánytalanul, egy nagyobb összeggel benne érintetlenül! Még úgy is, hogy több mint egy órát vártak a rendőrségen a papírmunkára karácsony éjjelén” – osztotta meg a pénztárca tulajdonosa.

A rendőrök azonban a szigorú személyiségi jogi szabályok miatt nem adhatták ki a becsületes megtaláló adatait, így most a neten keresik őt. „Nagyon hálásak vagyunk és szeretnénk megköszönni személyesen is, mert az ilyen becsületesség és jóindulat a mai világban sajnos nagyon ritka! Ajándékkal készültünk, amit nagyon szeretnénk odaadni” – írja a boldog tulajdonos, aki reméli, magára ismer a megtaláló és jelentkezik nála.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak