Létrehozva: 2018.04.30.

Elfogták a gyilkos emberrablót, magyar az áldozata

Az ukrán férfi hamis adatokkal iratokat próbált csináltatni Szlovákiában, de az ujjlenyomata végül lebuktatta. Õ gyilkolt Magyarországon.

Egy két évtizede keresett bűnözőt fogtak el Szlovákiában, akinek az áldozata magyar.

Az ukrán férfi idén márciusban akart személyes iratokat kérvényezni a trencséni rendőrségen. A férfi azt állította, hogy ellopták az eredeti okmányait, és menedékjogot kért. A rendőrök a medvei menekülttáborban helyezték el.

"Valószínűleg már akkor is tudta, hogy körözés alatt áll, ugyanis hazudott az adatairól“

– közölte Denisa Baloghová, a szovák Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A férfi állítólag a teljes nevéről, a születési dátumáról, valamint az állampolgárságáról is hazudott. A illető ellen idén áprilisban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. Az ujjlenyomat-vizsgálatnak köszönhetően azonban a rendőrök rájöttek az igazságra. Az idegenrendészet és az INTERPOL kiderítette, hogy a férfit súlyos erőszakos bűncselekménnyel gyanúsítják.

"Egy 55 éves ukrán nemzetiségű férfiről van szó, aki még a 90-es években Magyarországon elrabolt egy személyt, majd váltságdíjat követelt érte.

Azonban, mikor nem kapta meg a kért összeget, áldozatát megölte

– tette hozzá a szóvivő.

A férfi jelenleg őrizetben van, az illetékes szervek fognak dönteni arról, hogy kiadják-e őt Magyarországnak.

pluska.sk/para

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tóth Gabi nem bírta ki: visszavágott Mikes Annának

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 15.: a Bikának meglepő fordulatot, a Skorpiónak sikert hoz a hétfő

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Brutális a dugó a Budapest felé vezető főúton, baleset történt

NÍNÓ

Nagy az aggodalom, napok óta nem került elő a 14 éves Milán

NÍNÓ

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

NÍNÓ

Sokkoló fotókat kaptunk a budapesti balesetről, épségben mászott ki a sofőr

NÍNÓ

Súlyos baleset a 44-es főúton: teljes az útzár

NÍNÓ

Drámai részletek a tragédiáról, ide csapódott be a repülőgép Ráckeresztúron

NÍNÓ

Nagy a baj, gázolt a Nyugatiból induló vonat

NÍNÓ

Most kaptuk: lezuhant egy repülő Ráckeresztúrnál, tragédia történt