Létrehozva: 2018.09.10.

Élete végéig börtönben marad a soroksári futó nő gyilkosa

Végre válaszokat kaptunk az országot öt éve foglalkoztató kérdésekre: ki és miért ölte meg Kardosné Gyurik Krisztinát 2013 szeptember 25-én este. A tettes a hajléktalan életmódot folytató, öt éve vagyon elleni bûncselekmények miatt börtönben ülõ R. Szilveszter, aki valószínûleg az elõzõ napokban kinézte áldozatát. A különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölésért valószínûleg életfogytig tartó fegyházra ítélik.

Sajtótájékoztatón jelentette be szombaton dr. Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője: hosszú és kitartó nyomozás eredményeként megtalálták a soroksári futó nő gyilkosát. A tettes 2013 októbere óta börtönben van vagyon elleni bűncselekmények miatt, végül a DNS-e buktatta le. Nem tett vallomást, de a rendőröknek azt mondta, járt a helyszínen a kérdéses időpontban. Úgy adta elő, hogy ő a nő segítségére sietett, megütötte támadóját, akkor került a helyszínre a DNS-e. Erre a mesére alighanem öt éve készül.

A tettes 16 éves koráig élt a Vízisporttelep utcában szüleinél, asztalosnak tanult, de nem dolgozott. Hajléktalan életmódot folytatott, részben lopásból, rablásból tartotta fenn magát, 2013 szeptemberében és októberében balatoni nyaralókat fosztott ki, emiatt ítélték el. A telefonja cellainformációi alapján 2013. szeptember 23-án és 24-én is Soroksáron tartózkodott, valószínűleg ekkor figyelte ki a minden kora este itt futó Kardosné Gyurik Krisztinát, akire 25-én rátámadt, kezét-lábát összekötözte, részben lemeztelenítette, megbecstelenítette, majd kötéllel megfojtotta. Sokáig úgy gondolták a rendőrök is, hogy több elkövető lehet, mert a 36 éves asszony jó kondícióban volt. R. Szilveszter magas, nagydarab, erős férfi, így jelentős fizikai erőfölényben volt, de valószínűleg azért kötözte meg áldozatát, mert a nő erőteljesen védekezett. A gyilkosság idején a férfi 35 éves volt, most 40. Büntetése 2020-ig tart, csak ezután kezdheti meg annak a büntetésnek a kitöltését, amit a soroksári futó nő megöléséért kap.

A nyomozás menete

Az öt éven át tartó nyomozás több százmillió forintba került, a rendőrség mindent megtett, hogy kiderítse, ki az elkövetője ennek az egész társadalmat megrázó gyilkosságnak.

- A nyomozást a BRFK kezdte meg, ők végezték a helyszínelést és hallgatták ki az áldozat közelebbi rokonait, ismerőseit, a környékbelieket és a területen tartózkodó hajléktalanokat. A boncolás során megállapították, hogy Krisztina halálát fulladás következtében előállt agybénulás okozta.
- A nagy port felvert ügyet négy hónap után átvette a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya. Feltérképezték az áldozat teljes életét és utolsó napját.
- Először azok között keresték a gyilkost, akik ismerték az áldozatot: a családtagok, barátok, munkatársak között. Ehhez feltérképezték az áldozat teljes kapcsolatrendszerét, 240 embert vizsgáltak át, több száz embert hallgattak ki.
- Ezután azok között keresték a tettest, akik a helyszínhez köthetők. 330 ezer ember jött szóba, ezt kizárásos alapon 1847-re csökkentették, többektől DNS-mintát vettek, de nem találtak egyezést.
- Az új büntetőeljárási törvény lehetővé tette, hogy az elítéltekről DNS-mintát vegyenek, és azokat összehasonlítsák a felderítetlen bűnügyek kapcsán felmerült mintákkal. A soroksári futó nő ügyében azokat vették sorra, akik kötődnek a környékhez.
- A Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet múlt szerdán jelezte a rendőröknek, hogy talált egy olyan - jelenleg büntetését töltő - férfit, akit a helyszínhez lehet kötni. A férfitől vett DNS, illetve a helyszínen talált biológiai nyomok megegyeznek, a nő testén, illetve a környezetében talált DNS-maradványok minden bizonnyal a gyanúsítotthoz tartoznak.

„Büntetett előéletűként a különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölésért nagy valószínűséggel életfogytiglani fegyházbüntetést szab ki a bíróság” – vélekedik dr. Kamarás Péter ügyvéd. - „Ha tényleges az életfogytiglan, akkor már feltételesen sem bocsátható szabadlábra. A bíróság rendelkezhet arról, hogy meghatározott idő után felülvizsgálható a feltételes szabadlábra helyezés, a gyakorlat szerint ez is 25-35 év. Itt a bíróság azt is figyelembe fogja venni a döntésnél, hogy ez a bűncselekmény rendkívül felzaklatta a közvéleményt, társadalmi veszélyessége kiemelkedően nagy.

Eszerint könnyen lehet, hogy a tettes többé nem hagyhatja el a fegyházat, de legjobb esetben is 67 évesen szabadulhat. 

 

Megrendülve fogadták a hírt a hozzátartozók

A hírt, hogy megtalálták Krisztina gyilkosát, elsőként édesanyjával és férjével közölték. Kardos Lajos rögtön ezután biztos volt benne, hogy az a felesége gyilkosa, akit a rendőrség megnevezett, de nyilatkozni nem akart, annyira megrendítette mindaz, amit megtudott. Az áldozat édesanyja akkor még alig tudta elhinni, hogy valóban megvan gyermeke gyilkosa. „Semmi mást nem szeretnék ebben a pillanatban, mint a gyerekemmel lenni” – mondta pénteken. Szombaton a Tényeknek így nyilatkozott:

„Most volt a születésnapom, és ez egy csodálatos ajándék, hogy végre megtudtam, ki az a férfi, aki elvette az egyetlen gyermekemet. Én öt éve éjjel-nappal fönt vagyok és csak a kislányomra gondolok. Arra, hogy milyen volt kicsinek, milyen volt, amikor férjhez ment, amikor az unokámat megszülte. Rettenetesen hiányzik, senkim nincs… Gondolom, kell egy kis idő, amíg egyáltalán eljut a tudatomig az, hogy ez a rohadt féreg megölte! Szerettem volna ezzel a mocsokkal csak egy negyedórát egy üres szobában eltölteni… A bírósághoz lesz egy olyan kérésem, hogy a kislányom fotóját kötelezően tegyék ki ott a falra, ahol ez a szemét dög lesz, hogy minden nap lássa, minden nap minden percében, hogy kit vett el ettől a világtól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség