NÍNÓ

Eldurvult a vita: vasrúd és fegyver is előkerült

Két soproni férfi és egy nő vesztek össze, „pisztolyrántás” lett a vége.
  • Szerző:

Két férfi és egy nő vesztek össze Sopronban, egy Baross utcai telephelyen még kedd este. A vita addig fajult, hogy az egyik férfi elővett egy fegyvert, vagy egy annak látszó tárgyat, és azzal fenyegette meg a másik férfit és a nőt. Ezután beült a kocsijába és elhajtott – számolt be a police.hu.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: police.hu

Az ott maradt pár hívta a rendőröket, akik el is fogták a fenyegetőzőt. Megtalálták nála a fegyvert is, ami egy engedéllyel tartott gáz- riasztó pisztoly volt. Ez azonban nem mentesítette, így előállították és felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A férfi azzal védekezett, hogy a gázriasztó- pisztolyt azért vette elő, mert a másik férfi pedig egy vasrúddal fenyegette őt.

És ezeket olvastad már?