Létrehozva: 2021.12.08.

Elárulta a rendőrség: ezzel a mondattal csaltak ki pénz áldozataiktól a bűnözők

Csúnyán kihasználták áldozataik alaptalan örömét.

Szerző Ripost

Ön nyert!”

– ezzel a mondattal csaltak ki pénzt emberektől a feltételezett elkövetők, akiket az újbudai rendőrök fogtak el.

Egy ismeretlen hang 2020 decemberében hívta fel első áldozatát, akinek azt hazudta, hogy autót nyert egy nyereménysorsoláson. A hívó elmondta, hogy az autó átvétele előtt a közjegyzői díjat és a szállítási költséget át kell vállalnia a nyertesnek. A sértett örömében át is utalt több mint kétszázezer forintot a megadott bankszámlára, azonban hiába várta az autót, az nem érkezett meg.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói csalás gyanúja miatt indítottak eljárást. Kiderítették, hogy még két esetben hitették el az elkövetők a kiszemelt emberekkel, hogy nyertek. A három telefonhívással több mint ötszázezer forintot sikerült kicsalniuk.

A nyomozás során azonosították a 46 éves Sz. Gyulát, aki a rendelkezésre álló adatok szerint a hívásokat kezdeményezte, és annak három társát, akik a bankszámlanyitásban, a híváshoz használt telefonkártyák vásárlásában és a megszerzett összegek tisztára mosásában vettek részt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói Sz. Gyulát háromrendbeli csalás vétsége, a 31 éves Cs. Mónikát kétrendbeli pénzmosás bűntette, a 20 éves R. Kálmánt egyrendbeli csalás vétsége, a 31 éves Cs. Bélát kétrendbeli csalás vétsége miatt kihallgatták, majd a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére – írja a rendőrség. ​

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokkoló fotókat kaptunk a budapesti balesetről, épségben mászott ki a sofőr

NÍNÓ

Súlyos baleset a 44-es főúton: teljes az útzár

NÍNÓ

Drámai részletek a tragédiáról, ide csapódott be a repülőgép Ráckeresztúron

NÍNÓ

Nagy a baj, gázolt a Nyugatiból induló vonat

NÍNÓ

Most kaptuk: lezuhant egy repülő Ráckeresztúrnál, tragédia történt

NÍNÓ

Borzalmas baleset Budapesten, sokkoló fotót kaptunk

NÍNÓ

Káosz Budapesten: baleset miatt állt le a tömegközlekedés, most mentenek

NÍNÓ

Sokkoló látvány: ugrásra kész 27 éves férfi miatt zúgtak fel a szirénák