Létrehozva: 2019.04.02.

Egy hónapig élt együtt áldozata holttestével a pécsi gyilkos

Emberölés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Fõügyészség egy pécsi férfi ellen, aki meggyilkolta lakótársát, majd egy hónapig lakott egy szobában a holttesttel - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

A vádlott és a sértett régi ismerősök voltak, rendszeresen fogyasztottak együtt alkoholt. Az elkövető szívességi alapon lakott az áldozat lakásában. 2018. október végén a két férfi részegen összeverekedett. A vádlott megütötte, majd nagy erővel - késsel - mellkason szúrta a férfit.

A padlóra zuhanó áldozatot a hátán is megszúrta, aki emiatt meghalt

- derült ki a tájékoztatásból.


Az ügyészség közölte: két nappal a gyilkosság után a vádlott a holttestet egy leeresztett műanyag úszómedencébe tekerte, majd a hullával egy lakásban lakott. November közepén egy szőnyeget is rátett az erősen oszló holttestet rejtő medencére és köré mosószert szórt. A vádlott később a holttestet a ház mögötti mocsaras területen akarta elrejti. Időközben az áldozat ismerősei többször érdeklődtek a sértett holléte felől.

2018. november végén a vádlottat meglátogatta egy ismerőse, aki „az erős szag és a lakásban uralkodó körülmények miatt” bejelentést tett a rendőrségen. A holttestet a házkutatás során találták meg a rendőrök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi