Létrehozva: 2018.10.30.

Eddig bírta: Kipakolt a soroksári futónő özvegye, durva, amit mondott

Kardos Lajos egy percig sem titkolja tovább, hogy betelt nála a pohár.

Minősíthetetlennek nevezte a rendőrség eddigi munkáját Kardos Lajos, az öt évvel ezelőtt meggyilkolt soroksári futónő, Gyurik Krisztina özvegye, annak ellenére, hogy a nyomozás már a végéhez közeledik. A feltételezett elkövetőt idén azonosította a rendőrség.

"A rendőrség munkája Kriszti ügyében minősíthetetlen! Amikor a nyomozás indult, a zsaruk mindent elrontottak, amit csak lehetett. Amit ők csináltak, az munkának nem nevezhető, nagy nulla. Az első három hónapban bakiktól és hibáktól hemzsegett a ténykedésük, amit már – bármennyire is szerették volna – az ügyet később megkapó Petőfi Attila vezérőrnagy és csapata sem tudott korrigálni. Pedig ők tényleg profik"

- háborgott a Blikknek a férfi, aki azt is felháborítónak tartja, hogy a gyilkosság után őt gyanúsították a borzalmas tett elkövetésével.

"Az első számú gyanúsítottként tartottak számon annak ellenére, hogy semmi nem szólt ellenem. Úgy kezeltek, mint egy gyilkost, miközben az igazi elkövető vidáman élte az életét. Amikor most kiderült, hogy ártatlan vagyok, természetesen senki nem mondta: „elnézést, Lajos, ezt benéztük”. Sőt, még mindig én könyörgöm, hogy kapjak információt, komoly sikereket azonban ezen a téren nem könyvelhetek el" - panaszkodott.

A családanya feltételezett gyilkosa öt év után bukott le. Kiderült, a férfi szinte végig börtönben ült egy másik ügy miatt. Krisztinát szeptemberben ölték meg, ő pedig egy hónapra rá került a rácsok mögé.

A Krisztina megölésével gyanúsított R. Szilveszter ügyvédje, dr. Lichy József a lapnak elmondta, hogy a tettes – a korábbi hírekkel ellentétben – a gyilkosság előtt nem erőszakolta meg áldozatát. Kardos azonban ezt is cáfolja.

"Bármilyen szörnyen is hangzik, de én kimondom, hogy a feleségemet igenis megerőszakolták, sőt, hullagyalázás is történt. Nem beszélek a levegőbe, biztosan tudom, hogy ez történt" - jelentette ki.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton