Létrehozva: 2019.09.18.

Durva, mennyire ítélték a migránscsempészt Tatabányán

Több évnyi büntetés és pénzbírság vár több férfira, akik migránsokat fuvaroztak Magyarországon, segítve őket, hogy Németországba jussanak.

A Tatabányai Járásbíróság tíz év fegyházbüntetésre és hárommillió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon egy bűnszervezet vezetőjét, akinek segítségével 99 migráns jutott illegálisan Németországba – tájékoztatott a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Képünk csak illusztráció!

Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a vezetőből és egy toborzóból, valamint a három sofőrből álló társaság 2014 augusztusa és 2015 januárja között Budapestről bérelt autókkal utaztatta a migránsokat a határ felé. A fuvarosok előtt mindig ment egy felvezető kocsi is, amelyből a rendőri ellenőrzéseket figyelték ki és telefonon tartották a kapcsolatot.

Az egyik sofőr 2015 júliusában 7 migránst fuvarozott a magyar-osztrák határnál, mikor elfogták. A nyomozóknak a testvére adatait, de a saját fényképét tartalmazó személyi igazolványt mutatott be.

A bíróság a bűnszervezet főnökét tíz, a toborzót és az egyik sofőrt kilenc, a másik két sofőrt hat, illetve négy és fél év fegyházbüntetésre ítélte. A gyanúsítottakkal szemben összesen közel négymillió forintnyi vagyon elkobzását rendelte el, bizonyítható gazdagodásuk arányában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton