NÍNÓ

Durva bűntény, tini bűnbanda garázdálkodott Budapesten

A hét fiatal nyolc nap alatt húsz alkalommal tört be budapesti üzletekbe, rengeteg pénzt loptak.
  • Szerző: Ripost

Közel 700 ezer forintot lopott el, és több mint 300 ezer forint kárt okozott az a tinédzserekből álló bűnbanda, aminek tagjait december 29-én fogta el a rendőrség.

A bűnbanda négy 13, egy 14, egy 15 és egy 16 éves budapesti fiúból állt, akik először december 19-én raboltak ki egy boltot, majd annyira ráéreztek a lopás ízére, hogy december 27-ig húsz alkalommal ismételték meg azt a III., V., VI., VIII., IX., XI., és XIV. kerületben.

A nyomozók a fiatalokat elfogták, előállították, és a 13 éves fiúk kivételével gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A 16 és a 15 éves fiút a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - olvasható a rendőrség oldalán.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 16 éves fiú esetében 2018. december 29-én elrendelte a letartóztatást, a 15 éves fiút bűnügyi felügyelet alá helyezte.