Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.12.

Döbbenet, így játszott össze az eladó a vevővel

Egy oroszlányi bolt eladója összejátszott a vevõvel, együtt sikkasztottak. A rendõrök lecsaptak: lefoglalták az orgazdaságból származó tárgyakat.

Egy férfi egy pénztárosnő ismerőse segítségével az eredeti ár töredékéért vett meg  különböző termékeket, amiket később értékesített.

 Kiderült: a pénztárosnő megbeszélte az ismerősével, hogy közreműködésével több terméket is ki tud vinni az eredeti ár töredékéért.

A férfi az oroszlányi  boltból februárban és márciusban legalább négy alkalommal szerszámokat és kerti felszereléseket vásárolt meg és hozott ki az üzletből –közölte a rendőrség.

A termékeket az áruházi alkalmazott vagy nem számlázta le, vagy azokra indokolatlan kedvezményt vont le. A férfi a termékek egy részét hazavitte, a többit eladta egy szomódi férfinak. 

Az oroszlányi nyomozók azonosították és kihallgatták  a tetteseket. A rendőrök lefoglalták az el nem adott szerszámokat, és visszaadták a sértett képviselőjének.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság L. Mónika és Zs. Roland ellen sikkasztás vétség, a szomódi férfi ellen orgazdaság vétség miatt folytat büntetőeljárást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége