Létrehozva: 2016.06.28.

DNS-e buktatja le a kétéves kislány erőszakolóját

Akár napokon belül meglehetnek az eredmények és elõkerülhet az elkövetõ, aki szó szerint majdnem halálra erõszakolta a kislányt.

Egyelőre ugyan ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás annak a kétéves kislánynak az ügyében, akinek életéért hosszan küzdöttek az orvosok, miután minden jel szerint megerőszakolták. Az ügyben eddig számos tanút kihallgattak, és most mindenkitől DNS mintát vettek, aki csak érintkezett a gyermekkel.

A Blikk úgy tudja, hogy az egész éjjel műtött kislány esetében a kórház értesítette a nyomozóhatóságot. Azt majd az orvos szakértő dönti el, hogy a sérülések valóban erőszakos közösülésből származnak–e. Egy valami azonban biztos: az eredmények napokon belül meglesznek és az elkövető azonnal rács mögé kerül, ahol a rabok biztosan nem fogadják majd tárt karokkal.

"A legsúlyosabb bűn, amit a fogvatartottak szerint el lehet követni, az az, amit ez a férfi művelt.

Ezt az embert, amikor majd bekerül, válogatott kínzásoknak, bántalmazásnak vetik alá a börtönben a társai. Az őrök általában úgy védik őket, hogy a hasonló bűncselekménnyel bekerülőket közös cellába rakják, de az ilyen védettség is csak az ajtóig szól: amint kilépnek onnan, a rabok bosszút állnak rajtuk.

Az az igazság, még ha körülményes is, de a rabok megtalálják majd a módját annak, hogy elkapják a férfit” - nyilatkozta a lapnak Bilkei Pál kriminálpszichológus, aki úgy véli, nem pedofília állhat a háttérben, hanem egy kegyetlen bosszú.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

borsonline.hu

Kitálalt a Házasság első látásra szakértője

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben