Létrehozva: 2021.05.13.

Kitálalt a barát: Vádalku miatt fogták el Curtis testvérét?

Aznap fogta el a TEK a korábbi MTK-focista, Katzenbach Imre halálával összefüggésbe hozott három személyt, köztük Curtis testvérét, miután a gyilkossággal gyanúsított negyedik férfit, a gazdasági bűncselekmények miatt a szombathelyi börtönben ülő H. Attilát Budapestre szállították. Lehet, hogy összefüggés van a két eset között?

Bombaként robbant a hír néhány nappal ezelőtt, hogy az ismert rapper, Curtis testvére azonos azzal az Sz. Lajossal, aki a PestiSrácok.hu információi szerint L. Istvánnal közösen halálos koponyasérülést okozott Katzenbach Imrének. E szerint az MTK egykori labdarúgója különböző gazdasági bűncselekményekben vett részt strómanként, majd a főnökei 500 millió forintjával meglépett, és meg is zsarolta őket azzal, hogy vagy benyelik merész tettét, vagy kipakol a hatóságoknak. A portál úgy tudja, a 2009-ben eltűnt Katzenbach Imre közeli barátja volt H. Attilának, ezért a sportoló semmire sem gyanakodott, amikor meghívást kapott a vadászbirtokára. A pörköltfőzés és pálinkázás azonban elmaradt, ugyanis H. László megbízására H. Attila kiadta a parancsot a sportoló likvidálására.

A korábbi MTK-focista, Katzenbach Imre holttestét 2020-ban találták meg egy vadászbirtokon
Fotó: Bors

Különös egyezés

H. Attila jelenleg is a 4,5 éves szabadságvesztését tölti gazdasági bűncselekmények miatt. A szombathelyi börtönből a fővárosba szállították, és fura módon éppen azon a napon kapták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai H. Lászlót és Curtis testvérét, Sz. Lajost, valamint L. Istvánt.

Nem tudni, így van-e vagy sem, de a Borsnak arról beszélt az egyik barát: nem kizárt, hogy a férfi vádalkut köthetett, ezért lehet egyezés a két eset között. Erről természetesen megkérdeztük a Nemzeti Nyomozó Irodát, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak tájékoztatást.

Cserben hagyta a barátját

Az a pletyka is járja, hogy nem csak ez áll a háttérben. Állítólag H. Attila megkérte H. Lászlót, hogy amíg ő a rácsok mögül nem tudja anyagilag támogatni a családját, László tegye meg helyette. A kérésnek azonban a férfi nem tett eleget, ezen pedig Attila, a vadászbirtok tulajdonosa bedühödött. Pedig korábban nemcsak vele ápolt remek kapcsolatot, hanem Curtis testvérével is, aki többször is járt

H. Attila birtokán, sőt évekig mindenhová követte, amolyan személyes testőre volt. Megbíztak egymásban, szoros barátságot ápoltak.

Sz. Lajos korábban katona volt, és a küzdősportokhoz is nagyon ért: cselgáncsozott és kempózott is
Fotó: Bors

Van lehetőség megállapodásra

A Bors megkérdezte Kovács Lajost, az Országos Rendőr-főkapitányság „döglött ügyek” osztályának egykori vezetőjét, mit gondol az ügyről. Bár a konkrét esettel nem foglalkozott, általánosságban kiemelte: mára nem lehetetlen vádalkut kötni.

„Régebben nem létezett tanúvédelem, információvásárlás és törvényileg szabályozott vádalku. Ma már ezekre van jogi lehetőség” – szögezte le a szakértő, majd kinyilvánította, hogy gyakran segítik a rendőröket a megváltozott személyi kapcsolatok. Például az, ha egy barát megígéri a börtönben lévő cimborájának, hogy eltartja a családját, amíg ő a hűvösön ül, ám később megfeledkezik ígéretéről.

Ma döntenek a három elfogott férfi letartóztatásáról.

Egész Újpest rettegett Curtis testvéreitől Curtis legidősebb testvére igazi kemény legény volt. Már fiatalon rettegésben tartotta a lakótelepet, ahol ő és fiatalabb fivérei voltak a „falkavezérek”. Címüket erőszakkal szerezték meg és azzal is tartották meg so­káig. A fiatalabb testvérek nemcsak felnéztek, de mindenben követték is Lajost, még akkor is, ha az út nem volt éppen egyenes, vagy balhémentes. Curtis alig volt tízéves, amikor megértette, testvéreitől retteg az egész kerület. A rapper erről a 2015-ben megjelent Csibészbiblia című önéletrajzi könyvében írt. „Ott szembesültem először azzal, hogy milyen „Kisszékinek” lenni, hogy ez valóságos rangot jelentett arrafelé. Senki nem mert nemhogy bántani, de még csak csúnyán sem nézni rám, hiszen a bátyáimtól az egész környék rettegett. Ők fiatalon elég sokat balhéztak, ismerték a helyi éjszakát – lassan a részesei is lettek” – írta a rapper. De a Széki tesók nem álltak meg a kerület határában. Hamarosan megismerte nevüket a fővárosi éjszakai élet minden fontosabb szereplője. „A bátyámék akkor már több diszkót is védtek. Újpesten sok helyre vigyáztak és a belváros menő diszkóinál is ők álltak, így érthető, hogy volt hírnevük” – áll Curtis könyvében. Lajos először birkózott, aztán jött a cselgáncs és a kempó, majd pedig a hadseregbe is belépett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak