Létrehozva: 2015.06.15.

Csatornában találták meg egy kisfiú holttestét a magyar határnál

Az elsõ hírek még gyermekrablásról szóltak, majd a rendõrség kilenc családtagot hallgatott ki az ügyben. A szülõket azonnal poligráfra kötötték.

Egy csatornában találták meg annak a 12 éves fiúnak a holttestét, akinek még szombat délben veszett nyoma a magyar határhoz közeli Krassószombaton. A kisfiút kilenc éves testvérével negyed órára hagyta magára édesapjuk. A kisöccs állítása szerint ekkor állt meg mellettük egy sötét színű Fiat Punto, az autóból kiszálló három férfi pedig a csomagtartóba próbálta tuszkolni őket. A kisebbik fiú azonban elszaladt, ő értesített a közelben egy nőt a történtekről.

Az eset hatalmas port kavart az 50 fős Krassószombaton. A lakók nagyobb része azt állította, hogy nem láttak idegen autót, mindössze két lakos mondta azt, hogy ők is észrevették a kisfiú által említett sötét autót. A 9 éves fiú részletes személyleírást is adott a férfiakról: az egyikük kezén egy tetovált sárkány látható.

A tanúk ellentmondásos nyilatkozatai miatt a rendőrség kihallgatott a  családból kilenc főt: többek között a szülőket is poligráfra  kötötték.

"Azt mondtam, amit a szívem diktált

- mondta az édesapa. A kisfiú holttestére hétfő délután a házukhoz közeli  Karas folyóban bukkantak a búvárok, egyelőre azt sem tudni, idegenkezűség végzett-e vele, vagy véletlenül esett bele. A zokogó anyára a rokonok vigyáztak, míg a holttestet a folyóhoz lesétáló édesapa azonosította.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak