Létrehozva: 2020.08.23.

Crosspályának nézte a motoros a főutat, pechjére kamera rögzítette

Egykerekes mutatványt adott elő egy motoros szombat délután Győrben, ráadásul belterületen, főúton. Pechjére azonban a helyszínen traffizó rendőrök mindezt végignézték.

Crosspályának nézte egy motoros Győr egyik főútját, ráadásul belterületen adta elő a mutatványt szombaton délután, fényes nappal. Az éppen traffizó rendőrök viszont nem voltak elragadtatva a motoros előadásától, aki mindezt 69 km/h sebességgel tette. Az „egykerekezésért” 50 ezer forintra, a sebességtúllépésért – mivel itt 50 km/h a sebességhatár – pedig 30 ezer forintra büntették, de még négy büntetőpontot is kapott – írja a police.hu.

A rendőrség ugyanitt arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet: a közutakon mindenkinek be kell tartania a KRESZ-t, mert sajnos a hasonló esetekből nagyon sok tragédia történt már az elmúlt időszakban.

Fotó: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri továbbá a motorosokat, hogy mielőtt meggondolatlan cselekedetekre szánják el magukat, gondoljanak arra, hogy – a gyalogosok mellett – ők a közlekedés másik legvédtelenebb résztvevői. Egy, a fentihez hasonló mutatvánnyal nemcsak a saját, hanem a többi közlekedő testi épségét, életét is veszélyeztetik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak