Létrehozva: 2017.04.23.

Brutális támadás végére tett pontot a rendőrség

Hajszálon múlt a külföldi férfi élete. Csaknem életébe került a hajnalig tartó szórakozás.

A rendőrségi nyomozás adatai szerint 2015. július 23-án hajnali 3 órakor egy XI. kerületi szórakozóhelyen összevitatkozott  három férfi, majd a szóváltás az utcán is folytatódott. P. Attila egy késsel megvágta a külföldi arcát, majd Cs. Vendellel együtt többször megütötték, és a földön rugdosták áldozatukat. A két támadó végül elvette a magatehetetlen férfi pénzét és mobiltelefonját.

A rendőrséget a mentők értesítették. A nyomozók még aznap reggel elfogták P. Attilát a XI. kerületben, Cs. Vendelt pedig az M7-es autópályán tartóztatták fel a járőrök. Mindkét férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Cs. Vendelnél megtalálták a külföldi mobiltelefonját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a nyomozást befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?