Létrehozva: 2019.02.28.

Brutális részletek a nyíregyházi gyilkosságról: Százszor szúrt Gábor

A rendõrség befejezte az ügy vizsgálatát, és az iratokat a napokban átadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fõügyészségnek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást Cs. Gábor 25 éves nyíregyházi férfi ellen. A rendőrségre még 2018. április 2-án, 7 óra 10 perckor érkezett bejelentés, mely szerint az egyik nyíregyházi vasúti pálya használaton kívüli sínpárján rátaláltak egy férfi holttestére.

A rendőrök megállapították, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai a feltételezett elkövetőt a bejelentést követő egy órán belül azonosították és nyíregyházi otthonában elfogták.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi találkozóra hívta 26 éves ismerősét a vasúti pálya mellé 2018. április 1-jén este. Miután a két férfi együtt italozott, Cs. Gábor egy korábbi sérelme miatt bántalmazta ismerősét és testszerte több esetben megszúrta a nála levő késsel.

A holttest igazságügyi boncolásán megállapították, hogy az áldozaton több mint száz késszúrás okozta sérülés található.

A rendőrök Cs. Gábort emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására, amit az illetékes ügyészség javaslatára a bíróság elrendelt és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben