NÍNÓ

Brutális felvétel a román sofőr okozta balesetről az M1-esen

A száguldó sofőr 3 személyautót tört össze szombaton, az egyik vétlen autós súlyos sérüléseket szenvedett.
  • Szerző: RIPOST

A most nyilvánosságra hozott felvételeken az látható, hogy az M1-es autópálya 142-es kilométerszelvényének környékén, Lébény térségében korlátozásokkal járó aszfaltozási munkák miatt megtorpant a kocsisor. A közlekedők döntő többsége a kihelyezett előjelzéseket figyelembe véve lassított és szinte mindenki vészvillogót használt, hogy figyelmeztesse a mögötte haladókat a forgalmi helyzetre. A belső sávban ekkor feltűnt egy fehér terepjáró, aki szintén lassít és vészvillogót használ, a mögötte lévő román rendszámú piros kombi viszont egyáltalán nem fékezett.

A helyzetet gyorsan felismerve a terepjáró még el tudott „menekülni” a külső sávba, a kombi viszont nagy erővel a várakozó járművekbe csapódott. Összesen 3 autót tört össze, ráadásul akkora volt a becsapódás ereje, hogy az az autó, amelyiknek először nekiütközött, a feje tetejére állt.

A baleset után többen is azonnal a szerencsétlenül járt autósok segítségére siettek, a lábára állították a felborult járművet, amely szinte felismerhetetlenségig összetört és segítettek a sérülteknek kijutni a járműveikből. Ugyanakkor a fehér autó utasa súlyos sérüléseket szenvedett, őt a Katasztrófavédelem munkatársainak kellett kiszabadítania – írja a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A 30 perces sajtos rúd receptje
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?