Létrehozva: 2017.05.12.

Brutális: Down-szindrómás nőt vert meg egy férfi Budapesten

Nekiesett és agyba-fõbe verte. Sõt, nem is igazán akarta abbahagyni.

Fényes nappal esett neki egy férfi egy láthatóan is beteg nőnek Budapesten a Margit híd HÉV-megállóban

– számolt be az esetről a Bors.

A szemtanú szerint szörnyű volt az egész:

„Többen vártunk a hévre, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy körülbelül 45 esztendős férfi erőből üti egy 30 év körüli nő fejét. Láttam, hogy a hölgy Down-szindrómás. Ettől valahogy az egész még borzasztóbb volt. Elkezdtem a pasassal kiabálni torkom szakadtából, hogy azonnal hagyja abba."

Az erőszakos férfi viszont nem törődött vele, és csak akkor hagyta abba a nő bántalmazását, amikor már elhangzottak a rendőrség és a térfigyelő kamera szavak.

"Rajtunk kívül többen látták az esetet, de senki nem csinált semmit. Amúgy ez után egy kocsiba szálltam velük, egymás mellé ültek, bizonyára ismerték egymást. Megdöbbentett az eset, de az emberek közönye még jobban” – mondta a férfi a lapnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó