Létrehozva: 2017.09.03.

Botrányos vallomást tett az összevert 14 éves lány támadója

Kegyetlenül ütötték, hajánál fogva vonszolták a földön, rugdosták a szerencsétlenül járt tinit. Az egyik elkövetõ szerint azért, mert megvolt rá minden okuk.

A 14 éves, Kelet-Szlovákiában élő Miriamot egy héttel ezelőtt érte brutális támadás. A fiatal lányt ketten ütötték-verték, míg egy harmadik személy az egészet videóra vette.

Először szidták, energiaitalt öntöttek a fejére, majd arcon rúgták kegyetlen társai.

A Pluska.sk, szlovák hírportálnak sikerült megszólaltatnia az egyik támadót, aki bicskanyitogató stílusban felelt a kérdésekre.

"Igaz, hogy adtam neki néhány ütést, meg volt rá minden okom. Azelőtt konfliktusunk volt, ő nagyon jól tudja, hogy miért kapott tőlem”

- jelentette ki a 17 éves Vladka, majd hozzátette: a másik lány, a 20 éves Daniela még durvábban bánt a lánnyal.

"Csak odament hozzá és elkezdte őt provokálni. Miriam egyáltalán nem reagált, ezért kirántotta a kezéből a telefonját. Miriam erre megrúgta zaklatóját. Daniela ekkor elkezdte ököllel ütni a lány fejét, kétszer arcon is rúgta, a hajánál fogva vonszolta a földön”

- emlékezett vissza Vladka, aki botrányos vallomása ellenére már nagyon bánja a történteket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton