Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.10.

Betörtek a kocsik szélvédői az M3-ason: két fiatal életveszélyes játékot űzött

A 18 és 19 éves fiúk többször is kimentek a hídra, hogy az autókat dobálják.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás miatt nyomoz a 18 éves K. J. és a 19 éves K. B. vajai lakosok ellen.

A két fiút rendőrök érték tetten, miközben az M3-as autópálya 262. kilométerénél a Kántorjánosi és Vaja között található hídról, ismeretlen tárgyat dobtak le az odalent haladó egyik autóra péntek éjjel 0 óra 5 perckor. A rendőrök a két fiút elfogták, előállították és kihallgatták. K. J. és K. B. korábban elkövetett dobálásról is beismerő vallomást tett.

Az augusztus 5-én és augusztus 7-én éjjel elkövetett dobálások következtében az érintett kocsik szélvédői berepedtek. A két fiú azt is elmondta, hogy elfogásuk előtt egy otthon feldarabolt dinnyével indultak el egyikük teherautójával a hídra azért, hogy az autópályán haladó autókat dobálják. A korábbi két alkalommal kavicsokat vittek magukkal ugyanebből a célból. Tettükre nem tudtak magyarázatot adni, de elmondásuk szerint már nagyon megbánták - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő