Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.10.

Befolyásos politikusnak adta ki magát István, döbbenet, mire vetemedett

Egy 52 éves debreceni férfi azt állította magáról, hogy államtitkár, és különféle mûszaki cikkeket vitt el az üzletekbõl.

A rendőrségre még 2018 októberében érkezett feljelentés arról, hogy egy férfi több millió forinttal károsított meg egy debreceni üzletet. A nyomozók látókörébe került egy 52 éves helyi férfi, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével és több, hasonlóképpen elkövetett csalással is.

A férfi főleg műszaki cikkeket árusító boltokat szemelt ki, majd államtitkárnak adta ki magát, és politikai kapcsolataira hivatkozva félrevezette az eladókat. A debreceni lakos így több millió forint értékben hozott el laptopokat, számítástechnikai eszközöket az üzletekből, de volt olyan ajándékbolt, ahonnan borokat és kristálypoharakat vitt haza. Előre felhívta az üzleteket, bemutatkozott, mint államtitkár, majd a bolt alkalmazottjainak elmondta, hogy egy ugyancsak magas politikai befolyással bíró kollégája fogja átvenni a kiválasztott műszaki cikkeket.

A férfi azért, hogy még hitelesebb legyen, a nem létező kollégáját a saját személyazonosságával ruházta fel, így amikor bement az üzletekbe és a telefonos beszélgetésekre hivatkozott, volt, hogy még a személyi igazolványát is megmutatta az eladóknak, mondván ő az, akit az államtitkár a telefonban említett.

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták B. Istvánt és a héten őrizetbe vették. A Debreceni Rendőrkapitányság összesen mintegy 4 millió forint értékben elkövetett csalások miatt indított nyomozást ellene – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége