Létrehozva: 2019.07.19.

Barátságos embernek ismerték a túronyi fejszés gyilkost

Lopni ment a 25 éves túronyi férfi, de a házigazdák rajtakapták, ezért megölte õket. Mint kiderült, K. Zsolt fejszével végzett egy német állampolgárral, és õ gyújtotta rá a saját házát egy másik falubelire, egy 88 éves asszonyra is, akit elõtte megkéselt.

Szerző Ripost

Megállt az élet az alig 200 lakosú Baranya megyei Túronyban, amikor kiderült, mit tett K. Zsolt. A közmunkás feleségével, kisgyermekével és édesanyjával lakott a településen és alkalmi munkákat is vállalt, ezek révén ismerkedett meg mindkét áldozatával. Tegnap délelőtt ugyanis dr. Petőfi Attila rendőr vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője közölte: egy megoldatlan ügyre is fény derült, két embert is megölt K. Zsolt, a második gyilkosságot 50 nappal az elfogása előtt követte el.

– 2017. február 2-án Túronyból bejelentés érkezett, miszerint egy 88 éves asszony háza porig égett.

A nő a 61 éves fiával lakott, aki nem volt otthon, az asszony viszont bent égett. Mivel az áldozat testén égési sérülések és külsérelmi nyomok is voltak, nem lehetett tudni, hogy a tűz miatt keletkeztek vagy még előtte, ugyanis a tűz miatt ráomlott a tető. Viszont az orvosszakértők azt meg tudták állapítani, hogy a nő még életben volt, amikor felgyulladt a ház. Ezért kezdtünk el nyomozni.

Kiderült, hogy K. Zsolt aznap fát vágott az asszonynál és együtt italozott a fiával.

-  Elcsalta a 61 éves férfit Pécsre a rokonaihoz, ott leitatta és módszeresen kikérdezte, hol vannak a házban értéktárgyak, van-e otthon gázpalack, milyen a tető

– ismertette a történteket Petőfi Attila.

Miután K. Zsolt hazament a faluba, betört a magányosan hagyott asszonyhoz. Ittasan levert valamit, erre ébredt fel az asszony és lámpát kapcsolt. Megismerte K. Zsoltot, kérdőre vonta, mire ő előkapta a tőrkését és több helyen megvágta áldozatát. Ezután felgyújtotta a függönyöket és a terítőket, amitől lángra kapott a ház is. Semmit nem vitt magával, csak a gázpalack zárókupakját és a saját kését, amit később a szennyvízcsatornába dobott.

K. Zsolt ellen aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés miatt újabb eljárás folyik. Aligha hagyja el valaha a fegyházat.

A faluban már az első eset is meglepetést okozott.

- Tisztán emlékszem az első esetre, tőlem és a feleségemtől is vettek a rendőrök DNS-mintát, miután a német férfi meghalt

– mondta a %Ripost%-nak Túronyon Hajnal László.

– Amikor kiderült, hogy Zsolt gyilkolt, nagyon megoszlottak a vélemények. Én is számtalanszor hívtam Zsoltot, hogy nyírja le a füvet, nyitott, barátságos, közvetlen embernek ismertem meg, sosem gondoltam volna, hogy képes ilyet tenni. A kisfia most 5-6 éves. Az asszony mindig kiállt a férje mellett, akkor is, amikor kiderült, hogy ez-az eltűnik onnan, ahol dolgozik, és akkor is, amikor a rendőrök letartóztatták. Egyszer összefutottunk a buszon,  megdöbbentem, amikor elmondta, hogy a férje neki mindent bevallott, ő mind a két gyilkosságról tudott.

Fejszével ütötte agyon munkaadóját

2016. május 18-án brutálisan meggyilkoltak egy 81 éves német férfit. A nyomok alapján kiderült, hogy az elkövető lenyomta a kerítést, így jutott be a birtokra. Csakhogy a házigazda észrevette őt a melléképületnél. Nem szólt semmit, visszament a házba, de a tolvaj megijedt, utána ment és közelről többször is lesújtott a fejszéjével. Aztán fogta az agyonvert ember pénztárcáját, telefonját, némi készpénzt, a kulcsokat, és hazatért. Zsákmánya mindössze 98 ezer forintot ért.

A nyomozók szinte mindenkit kihallgattak. A 268 lakos közül 210-nek kellett DNS-mintát adnia, az elemzés több mint 100 millió forintba került. Végül horogra akadt a tettes, K. Zsolt, aki az áldozatával szemközt lakott. Miután elfogták, beismerte tettét. A Pécsi Törvényszéken életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem fog meglepődni azon, ami Milák Kristóf gyerekkoráról kiderült

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Ijesztő adat: ész nélkül iszod? Akkor nem árt felkészülnöd a legrosszabbra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben