Létrehozva: 2015.11.13.

Azt hitték, bérlethamisítót fogtak, lecsukták! A főkapitány kért bocsánatot!

A jegyellenõrök szerint hamis volt egy utas bérlete. Az utas viszont rendõrt hívott. Vesztére. Õt csukták le! Meglepõ módon kiderült, hogy az ellenõrök tévedtek!

Még november 8-án állítottak meg egy nőt a BKK ellenőrei a Kálvin téren, hogy ellenőrizzék a bérletét. Szakértőnek gondolva magukat, megállapították, hogy az bizony hamis, lefoglalták a bérletet és felvették az utas adatait. Mivel a nő hivatalos pénztárban vette a szelvényt, nem akart büntetést fizetni. Amikor látták az ellenőrök, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, ellenkezik, nem vesz át, és nem ír alá semmit, sietve továbbálltak, mintha mi sem történt volna. Az orvosként dolgozó nő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, követte őket, és rendőrt hívott.

A legnagyobb meglepetésére a rendőrök azonban őt állították elő, rabosították, ujjlenyomatot is vettek, majd lecsukták. Pedig számlával tudta igazolni, hogy nem hamisítvány a bérlete.

A rendőrség most azt közölte, hogy a nyomozás során szakértőt rendeltek ki, és beszerezték a bérletet eladó cégtől a bérlet vásárlását igazoló számlát. A bizonyítékok és az ugyanattól a szakértőtől származó, két, egymásnak ellentmondó vélemény alapján megszüntették az eljárást, és a rendőrség intézkedett: a hölgy adatait törölték a nyilvántartásból.

Az eljárás megszüntetéséről szóló határozatot a IX. kerületi Rendőrkapitányság vezetője személyesen kézbesítette a hölgy részére, és egyben átadta Budapest rendőrfőkapitányának levelét, amiben elnézést kér a hölgytől az eljárással okozott kellemetlenségekért - olvasható a police.hu-n. A történteket fegyelmi eljárás keretében vizsgálják. A doktornő azonban nem fogja ennyiben hagyni a dolgot! 

Forrás: index.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak