Létrehozva: 2020.04.01.

Azt hitte a kamasz, vicces, hogy betontalpat tett a sínekre

Az arra közlekedő vonat mintegy száz méteren át tolta maga előtt azt a betontalpat, amit egy felelőtlen tinédzser tett a sínekre.

Egy 16 éves fiatal kedd délután Somogyszentpált elhagyva egy hátrahagyott beton talpazatot helyezett arra a sínpárra, melyen nen sokkal később egy személyvonat haladt el.

A mozdonyvezető, amint észlelte az akadályt, vészfékezett, de már nem tudott időben megállni, így több, mint 100 méteren át tolta maga előtt a betondarabot. A szerelvény szerencsére nem siklott ki, személyi sérülés sem történt, és anyagi kár sem keletkezett.

Képünk illusztráció

Az önmagát viccesnek gondoló kamasz azonban feltehetően egy életre szóló leckét kap. Az esetről érkezett bejelentést alapján ugyanis a rendőrök kikérdeztek egy csapat fiatalt, akik a sínpár mellett gyalogoltak. A társaság egyik tagja bevallotta, hogy a betontalpat viccből helyezte a sínekre, mert nem gondolta, hogy baj lehet belőle.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben