Létrehozva: 2016.09.25.

Az alvilág legalja: kisgyermekes szülőket fosztogat egy lakótelepi banda

A tolvajok akkor csapnak le a párokra, amikor óvodába viszik gyermeküket.

A tettesek a főváros 18. kerületére specializálódtak. Feltörik az autót és magukkal visznek, amit tudnak. Villámgyorsak: rendre két-három perc alatt végeznek.

Az egyik 18. kerületi anyuka kétségbeesett beszámolójából kiderült, hogy a férje összes értékét ellopták a kocsijából, amíg ő a kicsitől búcsúzott el a csoportban:

"Betörték az ablakot, elvitték a táskáját a laptopjával, irataival, tárcájával együtt. A rendőrség szerint valakik mostanában az óvodákra, bölcsődékre szakosodtak a kerületben, gyakran történik hasonló."

Azt nem akarta elárulni, hogy mikor és hol történt az eset, mert fél, hogy a banda visszatér és ismét lecsap.

"Nálunk a Fülek utcában, a bölcsi közelében ugyanez történt. Remélem, előkerül a tettes és a holmi is. Egyébként biztos, hogy motorral vagy biciklivel voltak, mert egy pillanat alatt eltűntek." – tette hozzá egy másik anyuka.

A %Ripost% megkérdezett egy autóvédelmi műhelyt is arról, hogy miként lehet kivédeni ezeket az eseteket.

Ha valaki betöri az ablakot, akkor az utasteret figyelő riasztónak be kell indulnia, de attól a tolvaj még bejut a kocsiba, aztán gyakorlatilag azt csinál, amit akar - mondták el a Dektor Kft. munkatársai.

Az egyetlen megoldás az, hogy semmit nem hagyunk az autóban, ami hívogató lehet a rablóknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás