Létrehozva: 2021.10.27.

Micsoda kiszúrás: sorra teszik tönkre az autók gumijait Budapesten

Két nap alatt több autó kereke is defektes lett Újpalotán, a Páskomliget utcában.

Micsoda méreg: két nap alatt három autós is arra lett figyelmes, hogy az autója gumija leeresztett a XV. kerületben, Újpalotán, a Páskomliget utcában. Az érintettek arra gyanakodnak, hogy valaki szándékosan szúrja ki a kocsik gumijait a környéken.

Felháborodva írta le Facebook-bejegyzésében egy nő, hogy valaki kiszúrta a kocsija kerekét a háza előtt. Mint kiderült, nem ő az egyetlen, bejegyzése után ugyanis többen is arra panaszkodtak, hogy velük ugyanez történt.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

„Épp mentünk volna el otthonról, amikor kiderült a baj. Indulás után a párom rögtön érezte, hogy valami nem oké. Kiderült, hogy defektes lett az egyik kerekünk, ami azért is volt meglepő, mert végig a ház előtt állt a kocsink” – mondta el a Ripost-nak a hölgy, aki kirakta az említett posztot, majd így folytatta:

„Nyilvánvalóan nagyon mérgesek voltunk. Azonnal vettünk egy fújókás tömítőt, ami elég volt arra, hogy eljuthassunk kocsival a gumisig. A szerelő kicserélte a kereket, ami nem volt olcsó mulatság, de nekem sürgősen fogorvoshoz kellett mennem, úgyhogy meg kellett csináltatnunk” – közölte a károsult.

Bejelentést tett a rendőrségen

„Amikor hazaértem, beszéltem a szomszédokkal és kiderült, hogy többekkel is ez történt. Egészen pontosan eddig négyen mondták el nekem, hogy az ő kocsijuk is egyszer csak a semmiből defektet kapott. Be is jelentettem az ügyet a rendőrségen, ez már nem lehet véletlen. Szerintünk valaki szándékosan szúrja ki az autógumikat a környéken” – mondta feldúltan a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: felakasztva találtak rá az 57 éves polgármesterre

NÍNÓ

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!