Létrehozva: 2020.01.11.

Aranyos kiskutyákat posztolt a rendőrség, de szomorú történet áll mögöttük

A kutyusokat egy idős férfi tette ki az út mellé, de gyorsan megtalálták őt a rendőrök.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába bejelentés érkezett január 11-én délelőtt, hogy a 8-as számú főút 44-es számú kilométerszelvényénél – a litéri elágazó közelében – ismeretlen személy az autójával megállt az út szélén, a kocsiból három kölyökkutyát kivett, majd azokat magukra hagyta.

Fotó: Police.hu

A gyors és pontos bejelentésnek köszönhetően a rendőrök fél órán belül otthonában igazoltatták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 71 éves eplényi férfit, majd előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi ellen állatkínzás miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrök egy veszprémi állatvédő alapítvány munkatársainak adták át a kistestű állatokat, akik gondoskodtak az egészségügyi ellátásukról és további elhelyezésükről – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak