Létrehozva: 2021.03.28.

Egyáltalán nem emlékszem – mondta a magyar nő, aki megölte a saját anyját

A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást egy tavaly tavaszi emberölési ügyben, egy nő megölte anyját – a gyanú szerint.

 

„Megöltem anyámat” – jött a bejelentés a segélyhívóra 2021. április 6-án este. A mogyoródi házhoz érkező rendőrök az idős asszonyon már nem tudtak segíteni, belehalt a testét borító késszúrásokba. Fotó: police.hu Az áldozat lánya sem akkor, sem később nem tudott magyarázatot adni tettére, állítása szerint a mai napig nem emlékszik a részletekre. K. Rita akkor már közel húsz éve élt együtt a bűncselekményt megelőző időszakban már magatehetetlenné vált 80 éves édesanyjával, munkahelye nem volt, megélhetésüket a szociális juttatás biztosította. A nő gyakran nézett a pohár fenekére, kijózanodva pedig képtelen volt visszaemlékezni dolgokra. A tragédia napján is iszogatott, utolsó emléke, hogy ágyban fekvő anyja mellől felállva a konyhába indul főzni, a következő pedig az volt, hogy rendőrök viszik el. A történtek azóta sem rémlenek számára, tény viszont, hogy édesanyja testén 57 késszúrást számolt meg az igazságügyi orvosszakértő. A szúrások közül több létfontosságú szervet ért és nagy valószínűséggel az alkaron talált sérülések a sikertelen védekezés következményei -.
Az azóta is letartóztatásban lévő K. Ritával szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor - kép

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

magyarnemzet.hu

Megelégelte a Welt, hogy a német politikusok folyton hazudnak a migránsbűnözésről

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: felakasztva találtak rá az 57 éves polgármesterre

NÍNÓ

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!