NÍNÓ

Agyba-főbe verte egymást két család Budapesten, életveszélyes sérült is van

Egy buszmegállóban estek egymásnak, egy férfi életveszélyes állapotba került.
  • Szerző: Ripost

Két család verekedett össze a XXIII. kerületi Majori úti buszmegállóban még 2015-ben.

A vizsgálat során kiderült, hogy az akkor 35 éves R. László, a 20 éves R. Valerio, a 35 éves R. Tünde, a 20 éves R. József és a 17 éves R. P – akik a buszmegálló közelében laktak – meglátták, hogy régebbi haragosuk és annak családja a buszmegállóba érkező buszon van. Ekkor botokkal, vasvillával, lapáttal felszerelkezve a buszhoz rohantak és lerángatták a négyfős családot a járműről. A dulakodás közben R. László egy gumilövedékes fegyvert vett elő, és közvetlen közelről mellkason lőtte a másik család legidősebb tagját, aki életveszélyes sérülést szenvedett.

A járőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, elfogták és előállították a verekedést kezdeményező családot, akiket őrizetbevételük mellett gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

A nyomozás során kiderült, hogy az évek óta haragban lévő két família azon veszett össze, hogy a sértett családja üzeneteket küldött a szintén gyanúsított 17 éves lánynak, amit a szülők kifogásoltak, illetve egy régóta húzódó tartozás áll az ügy hátterében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a nyomozást befejezte, és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?