Létrehozva: 2018.11.14.

Adócsalás, ékszerek és a jobbikos Staudt - Magyarországon is nyomoznak

Nyomozást indított a NAV abban a több országot érintõ milliárdos áfacsalási ügyben, melyben sajtóhírek szerint a Jobbik országgyûlési képviselõje is érintett lehet.

Magyarországon is nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban a milliárdos, több országot is érintő áfacsalási ügyben, amelynek egy feljelentés szerint elkövetője lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is – tudta meg a PestiSrácok.hu a Fővárosi Főügyészségtől.

Bagoly Bettina, a hivatal szóvivője a portálnak elmondta, hogy a IX. kerületi ügyészség a NAV határozatait felülvizsgálta, és megállapította, hogy a költségvetési csalás gyanúja fennáll, ezért a feljelentésben foglaltak tisztázása csak nyomozás keretében lehetséges. A kerületi ügyészség ezért a NAV-feljelentést elutasító, majd azt módosító határozatait hatályon kívül helyezte, és az ügyészség felhívásának eleget téve elrendelte a nyomozást.

Ismert, egy Magyarországon működő, nemesfémmel üzletelő bűnszervezet korábbi tagja a lengyel állam kárára elkövetett több mint két és fél milliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja miatt jelentette fel a lengyel ügyészségen Staudtot, illetve a két egykori főtisztet és több társukat.

A korábbi bandatag a lengyel szerveknek elmondta, hogy volt társai közül egyikük az NNI nyugállományú alezredese, F. László, egy másik személy pedig az elkövetés idején az iroda aktív állományú alezredese, R. Sándor volt, és az elkövetői csoporthoz tartozott Staudt is.

A portál azt írta, F. László Staudt legszűkebb tanácsadói-bizalmi körébe tartozott, a megszerzett vagyonnal pedig olyan hosszú távú politikai céljaik voltak, mint hogy Staudt „minimum belügyminiszter” legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára.

A másik egykori, ám a cselekmény idején még aktív rendőrről azt írták, hogy fia, R. Sándor Marcell – aki szintén szerepel a feljelentésben – 2014-ben az MSZP színeiben felkerült a baloldali ellenzéki összefogás választási listájára is.

Ha a mostani eljárás során valóban megalapozott gyanú merül fel Staudttal szemben, akkor az ügyet át kell majd adni a mentelmi joggal védett személyek ügyében illetékes Központi Nyomozó Főügyészségnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak