Létrehozva: 2016.04.02.

A Nyugati pályaudvarnál veszett nyoma a fiatal ceglédi lánynak!

Szerdán látták utoljára Budapesten azt a 22 éves lányt, aki a Nyugati pályaudvarnál szállt le a ceglédi vonatról, majd egyszer csak eltûnt. Már a rendõrség is keresi!

Aggódva keresik barátai és családja is Farkas Mónikát, akit szerdán láttak utoljára Budapesten. Az Eltűnt Emberekért csoport felhívása szerint a 22 éves lány Ceglédről érkezett barátnőjével a fővárosba, a Nyugati pályaudvarnál szálltak le a vonatról, ám

Mónikának egyik pillanatról a másikra nyoma veszett!

A fiatal lánynak sok tetoválása van, bal kezén egy lánc fonat végig fut az alkarján és egy kis lakattal végződik a kézfején, a bal mellén egy rózsa és egy pók, a hasán pedig egy színes virágsorozat. Mónika 165 centi magas, 45-50 kiló, szőke, rövid váll fölé érő hajú, kék szemű, fehér bőrű.

Aki az eltűnt lány jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a rendőrséget a 107-es vagy 112-es telefonszámok valamelyikén!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: felakasztva találtak rá az 57 éves polgármesterre

NÍNÓ

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!