Létrehozva: 2021.10.22.

A legtöbben elsétáltak a Blahán haldokló férfi mellett

Borzalmas tragédia történt az aluljáróban.

Péntek reggel 7 óra körül, a legnagyobb csúcsban rosszul lett egy 35-40 év körüli férfi a Blaha Lujza téri aluljáróban. A gyógyszertár felőli lépcsőn legurult, érkezéskor beütötte a fejét, mire orrából és szájából vér kezdett szivárogni.

A borzalmas jelenetet többen is végignézhették, ám a balesetet szenvedett férfi segítségére csak ketten siettek – köztük volt az a hölgy is, aki a szörnyűséget megosztotta egy Facebook-csoportban – írja a Bors.

„Azonnal hívtam a mentőket. Láthatóan egyre rosszabb állapotba került”

– olvasható a posztban.

A bejegyzés szerzője hozzátette: a férfit oldalfekvésbe helyezték, majd a mentők kiérkezéséig végig telefonon tartotta a kapcsolatot a diszpécserrel. Ám sajnos mire megjött a segítség, a férfi lélegzése leállt.

Az újraélesztés végül nem hozott eredményt, az áldozat életét már nem tudták megmenteni.

„Ami miatt ezt elmeséltem, az a szomorú tény, hogy az emberek milyen közömbösen sétáltak el egy vérző embertársuk mellett. Senki nem állt meg mellettünk, kivéve két fiatal srácot.”

„Emberek, mi történik? Fejünket elfordítva átlépünk egy haldokló emberen?”

– tette fel a kérdést a bejegyzés szerzője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi