Létrehozva: 2021.08.04.

„Észrevettük, hogy hideg a teste” – Örökre elaludt a 2 hónapos magyar kislány, hiába vitték kórházba

Szörnyű tragédia ért egy fiatal dél-magyarországi párt. Májusban világra jött első gyermekük, de az örömük sajnos nem tartott sokáig.

Miután a kislányuk megszületett, szívproblémái miatt egy hétig vizsgálták, de aztán hazaengedték, a szülők pedig úgy hitték, minden rendben van. Július 21-én azonban valóra vált a rémálmuk.

„Az utolsó napon a fürdetéséhez készültünk, amikor észrevettük, hogy egy picit hideg a teste. Azt hittük, csak fázik, ezért utána beöltöztettük. Közben nem is sírt, teljesen nyugodtan viselkedett. Aztán megetettük. Nem igazán volt étvágya, de ez is előfordult már korábban. Ekkor még nem is gondoltuk, hogy bármi baj lenne. Aztán, amikor elaludt, furcsa volt, hogy gyorsabban, nyögdécselve vette a levegőt. A védőnőt nem értük el, ezért az apósom javaslatára bementünk az orvosi ügyeletre” – mesélte a Blikknek a fiatal édesanya.

Először megvizsgálták, meghallgatták a szívverését is, de eleinte arra gyanakodtak, hogy a picinek csupán székrekedése lehet. Aztán átküldték őket a gyermekosztályra. Várniuk kellett volna, de amikor a folyosón az orvos meglátta a kislányt, azonnal a vizsgálóba kérte őket.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

„Először azt kérdezték, nem ütötte-e be magát, vagy nem esett-e le valahonnan. A kislányom ekkor bágyadtnak tűnt, de magánál volt. A fürdetés előtt pedig ugyanolyan jó kedélyű, vidám babaként viselkedett, mint előtte. A vizsgálaton kiderült, oxigénhiányos állapotban van. Felültették, én pedig simogattam és próbáltam nyugtatni, aztán kiküldtek a vizsgálóból. A szakemberek fel-alá járkáltak, majd közölték, hogy a kisbabámat újra kellett éleszteni, most pedig az életéért küzdenek. Egy kis idő múlva pedig jött a lesújtó hír: sajnos, nem tudták megmenteni az életét” – mesélte könnyes szemmel a fiatal nő, aki először hinni sem akart a fülének.

„Azt reméltem, ez nem a valóság, csak egy rémálom. Felfogni sem tudtam hirtelen, hogy mi történik. Azóta eltelt néhány nap, most azt érzem, örülnöm kell annak a kis időnek, amit vele együtt tölthettünk. Játékos, jókedvű pici volt, nem láttunk rajta semmi szokatlant” – tette hozzá.

A 2 hónapos kislányt két nappal a halála előtt látta a védőnő, a háziorvoshoz pedig két nappal később mentek volna. A halálakor azt közölték, vérmérgezés vagy agyvérzés okozhatta a tragédiát, de a boncoláskor kiderült, súlyos szívbetegséggel küzdött.

A fiatal anyuka elmondása szerint a csecsemő születése után elvitték egy másik kórházba, mivel légzéskimaradást és szívzörejt észleltek nála, és a vérével sem volt minden rendben. Antibiotikumot kapott, aztán másfél hét múlva hazaengedték. A szülők nem értik, ha már egyszer valami nem stimmelt a szívével, hogy nem vették észre a szakemberek, hogy nagyobb lehet a baj. Állítólag csak egy szívtranszplantációval lehetett volna segíteni rajta.

A szülők azóta szinte képtelenek bemenni a házukba, minden a kislányra emlékezeti őket. A nap nagy részét az udvaron és a kertben elmélkedve töltik, arra gondolva, talán sosem tudják majd feldolgozni ezt a traumát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak