Létrehozva: 2016.08.30.

13 évet kapott a magyar terroristavezér!

Hiába tapsolták, hiába ünnepelték hívei. A Fõvárosi Törvényszék a terrorizmussal is vádolt Budaházy Györgyöt férfit elsõ fokon 13 évre ítélte.

Tapsvihar, éljenzés. Ilyen volt Budaházy György ítélethirdetése a Fővárosi Törvényszéken. Rengeteg ismerőse és barátja volt ott.

A vád szerint a Budaházy szervezte terrorcsoport 2007 és 2009 között követett el Molotov-koktélos támadásokat, de később robbantani is akartak.

Az ítélet nem jogerős.

Nemcsak a terrorcsoport vezetőjét, hanem társait is elítélte a Törvényszék. Az egyikük 12 év fegyházbüntetést, másik négy férfi pedig 10, egy pedig 9 év letöltendőt kapott.

A Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet az ügyészség szerint Molotov-koktélos támadást intézett az MSZP- és SZDSZ-pártirodák, képviselők, vezető politikusok otthonai ellen. A támadásokban senki nem sérült meg, ez csupán a szerencsének köszönhető. De nemcsak ezzel vádolták őket, hanem azzal is, hogy brutálisan összevertek egy televíziós műsorvezetőt, a korábbi szocialista politikust, Csintalan Sándort. Több szórakozóhely és melegbár ellen is támadást intéztek.

A magyar terroristák többsége tagadta a bűnösségét. De akadt olyan is aki, hogy mentse a bőrét, inkább a társaira tett terhelő vallomást. Budaházy Györgyöt 2009-ben fogták el. Több mint két évet ült előzetesben. A büntetőper 2011-ben kezdődött el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen