Létrehozva: 2016.04.22.

10-20 év várhat a halálra éheztetett kisfiú közeli hozzátartozóira

Súlyos, elrettentõ erejû büntetés kiszabását kérte az ügyész az agárdi kisfiú családtagjaira.

2013-ban, másfél évesen hunyt el az az agárdi kisfiú, akit szó szerint halálra éheztettek. Az ügyész a gyermek több családtagjára is súlyos büntetés kiszabását kérte a Székesfehérvári Törvényszéken - számolt be pénteki számában a Népszabadság a tárgyalásról.

    A gyermek apját, anyját és nagyszüleit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják.
    A napilap szerint méltó büntetésre számíthat az éhező gyermeket kézrátéttel "gyógyító" önjelölt természetgyógyász is.

Az eddigi anyagok szerint a kisfiú egészségesen született és 4 hónapos koráig teljesen rendben fejlődött. Másfél évesen viszont teljesen legyengülve, mindössze 4,5 kg-osan halt meg. A szülei elutasították az orvosi kezeléseket, a gyereket még a gyermekorvos sem látta. Hiába választottak maguknak különorvost a körzeti helyett, a gyerek 9 hónapos korában vele is megszakították a kapcsolatot. Az orvosszakértői jelentések szerint a kisfiú a halála előtt egy évig tartósan éhezett.

A korábbi híradások szerint a gyerek súlyos betegségben szenvedhetett, de a szülei a kórház helyett természetgyógyászok segítségét vették csak igénybe, a rendes kezeléstől elzárkóztak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton