NÍNÓ

600 liter kávé – így keresik a rendőrök a gödöllői HÉV-es támadót!

Fáradhatatlanul dolgoznak a rendőrök annak érdekében, hogy elkapják azt a férfit, aki a gödöllői HÉV-en rátámadt egy családanyára. Most közzétették az arcképét is. Ön felismeri?
  • Szerző: Ripost

Mint arról a is beszámolt: brutálisan megtámadtak egy családanyát még januárban a gödöllői HÉV-en. A 47 éves Piroska egyedül utazott az egyik kocsiban.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Negyed hatkor szálltam fel a HÉV-re Kerepesen. A harmadik kocsiban ültem, a húszas éveiben járó férfi pedig Szilasligeten szállt fel hozzám. Elöl ültem, ő pedig először komótosan elment mellettem. Mogyoródnál még hátra is pillantottam, s láttam, hogy nekem háttal foglalt helyet. Miután Szentjakab megállótól elindultunk, váratlanul odajött hozzám és leült velem szemben. Rám nézett, s azt mondta, hogy toljam le a nadrágomat. A kezemben lévő telefonomat odaadtam neki, abban a reményben, hogy ezután majd békén hagy” – emlékezett vissza az asszony.

A rendőrök azóta is keresik az elkövetőt

Nyomozócsoport alakult, a tettesről grafika készült, Pest megye rendőrfőkapitánya nettó 1 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az eltelt 46 nap alatt a nyomozócsoport és a kiegészítő egységek munkatársai közel 600 liter kávét fogyasztottak el, szolgálati autókkal 3000 kilométernyi, gyalogosan közel 250 kilométer távolságot tettek meg. Teljesítettek 470 órányi bűnügyi portyaszolgálatot, végig néztek kb. 250 óra kamerafelvételt.

Az ügyhöz kapcsolódva előállítottak 12 embert, mindnyájukat elszámoltatták – nem volt közük a támadáshoz. A nyomozás iratainak egymás mellé rakott lapjainak hossza négy Duna-híd hosszát teszi ki, a kezdeményezett és fogadott telefonhívások száma több mint háromezer, az elektronikus levelek száma ötszáz körüli – írja a police.hu.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?