Létrehozva: 2021.10.02.

Nincs igazi tétje az „előválasztás” második fordulójának, Gyurcsány már nyert

Nincsen tétje a baloldali előválasztás második fordulójának: Gyurcsánynak lesz a legnagyobb parlamenti frakciója, a legerősebb frakcióvezetőként úgyis ő dönt majd mindenről. Gyurcsány semmit sem bíz a véletlenre: Márki-Zay visszalép, csak a legfőbb szövetségesei maradnak talpon – közölte Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.

„Még meg sem száradt a tinta a szavazólapokon, Márki-Zay Péter máris bejelentette: visszalépnek egymás javára Karácsony Gergellyel. Pontosabban úgyis Márki-Zay lép majd vissza, hiszen

Gyurcsány Ferenc nem bízza a véletlenre a dolgot: kizárólag az ő szoros szövetségesei maradhatnak bent a második fordulóban”

– kezdi elemzését a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Az elemző szerint

„teljesen mindegy tehát, hogy Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely nyer, a győztes úgyis Gyurcsány Ferenc.

A felesége esetében ez egyértelmű, a főpolgármesterrel pedig már 2004 óta valamilyen formában együttműködik (aki egyébként több tízmilliót is kapott ezért) a DK vezetője, Karácsony még a 2006-os rendőrterror idején is mentegette Gyurcsányt. Budapesten is van egy jól kialakított modell köztük, könnyen tudja irányítani Karácsonyt is.

Gyurcsány Ferenc pártja állítja a legtöbb jelöltet, összesen 33 egyéni körzetben”– jegyzi meg Deák Dániel. „Emellett a listán is a DK kapja majd a legtöbb helyet, hiszen

Gyurcsány a legerősebb pártvezető, miután Jakab Péter és Fekete-Győr András csúfos kudarcot szenvedett.

Így a DK-nak lesz a legnagyobb parlamenti frakciója 2022-től a baloldalon belül.

Gyurcsány Ferenc múlt héten a SpiritFM-ben elárulta, hogy frakcióvezető szeretne lenni a következő parlamenti ciklusban – idézi fel a vezető elemző. Ő lesz tehát a legerősebb baloldali frakcióvezető, neki lesz a legtöbb képviselője. Ez azért fontos, mert hiába nem lesz hivatalosan kormányzati szerepe, a legerősebb frakcióvezetőként úgyis ő dönt majd mindenről.

Az elkövetkezendő napokban tovább folytatják majd a színjátékot, úgy tesznek, mintha valódi tétje lenne az előválasztás második fordulójának. A játék ugyanakkor már lefutott:

Karácsony Gergelyt akarják közös miniszterelnök-jelöltnek, hiszen mögötte nincsen erős párt, könnyen lehet majd irányítani.

Ha pedig végül a főpolgármester kampánya teljesen összeomlana, B-tervnek még mindig ott van Dobrev Klára, aki ugyancsak Gyurcsány szövetségese” – értékelt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Gyurcsány Ferenc színjátékának célja továbbra is az, hogy a DK-t a baloldal meghatározó pólusává, végső soron pedig a Fidesz váltópártjává tegye. Ehhez be kell darálnia a kis baloldali pártokat, ennek vagyunk a tanúi – mondta Kiszelly Zoltán arról, hogy sorrendben Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter maradt versenyben a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója hangsúlyozta: Pálinkás József és az Új Világ Néppárt már a start előtti körben áldozatul esett ennek, az előválasztás első köre után pedig Fekete-Győr András és a Momentum, illetve Jakab Péter és a Jobbik. – Következik Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter – tette hozzá. Kiszelly szerint a színjáték abban állt, hogy a miniszterelnök-jelölti tévévitákban azt a látszatot keltették, hogy Dobrevvel szemben van alternatíva. – Ennek köszönheti meglepően jó szereplését Márki-Zay, aki előadta az ellenzék ellenzékét – mondta a politológus hangsúlyozva: mindez jelzi azt is, hogy a baloldali szimpatizánsok között is nagyon nagy a Gyurcsány család elutasítottsága.   – Mivel az előválasztás lényegében egy óriási adatbázis-építés, a színjáték célja éppen az volt, hogy a Gyurcsányékat elutasítókat is mozgósítsák, végül pedig integrálják ebbe az adatbázisba. Elhitették velük, hogy Márki-Zay személyében létezik egy alternatíva, amely elutasítja a 2010 előtti világot – mondta Kiszelly Zoltán, aki szerint Jakab Péter éppen azért szerepelt ilyen csúfosan, mert ő nyíltan szövetséget kötött a DK-val, így elfordultak tőle. Megerősítette: Gyurcsánynak szinte mindegy is, hogy végül ki vezeti a közös listát, számára az a fontos, hogy a DK adja a legtöbb jelöltet, ennek érdekében zajlik most a „tereptisztítás”. – Az előválasztás első fordulója is bizonyítja, hogy Dobrevet a baloldali szavazók kétharmada is elutasítja. Karácsony és Márki-Zay között most az a kérdés, hogy ki vezesse ezt a kétharmadot, mert az lesz a győztes – mondta a politológus. Mint kifejtette: amennyiben a második forduló kétszereplős lesz, Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége szinte biztosra vehető. Ugyanis ha a baloldali szavazóknak közte és Dobrev Klára között kell választaniuk, rá szavaznak majd. – Ha viszont három szereplős lesz a küzdelem, úgy mindenkinek lesz egy harmada, amivel Dobrevnek megmarad a nyerési esélye – mondta Kiszelly Zoltán. Mindeközben Gyurcsány Ferencék durván nekimentek Karácsonynak. A költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba közösség oldalán azt írta, „a legtöbb pénzből kampányoló Karácsony Gergely, aki sofőr nélkül még Szombathelyre sem találna el magától, jócskán lemaradva csupán a második helyen végzett, vidéken csúfosan leszerepelt”. Szerinte a főpolgármester „amiatt erőltette, hogy kétfordulós legyen a miniszterelnök-jelölti előválasztás, nehogy véletlenül Dobrev Klára nyerjen”, most pedig azt akarja elérni, hogy „ne három, hanem csupán kettő jelölt versenyezzen a második fordulóban”. – Úgy akarja csűrni-csavarni, hogy a végén ő nyerjen, mert azt hiszi, hogy ez jár neki. Bátorság és küzdeni tudás nélkül akar hazánk miniszterelnöke lenni? – írta Czeglédy. A Bennfentes.net pedig arról írt, hogy forrong a Momentum Fekete-Győr András – és így a párt – megalázó, 3 százalékos eredménye miatt. A portál információi szerint a Momentum vezetése Orosz Annában látja a párt új elnökét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett