Létrehozva: 2019.10.19.

Nézzük a Brexitet a magyarok érdekei felől

A kormány végig a magyar érdekeket tartotta szem előtt a britek Európai Unióból való kilépési folyamata során – közölte a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán megosztott videóban.

Menczer Tamás azt mondta, hogy „Brüsszel és a Juncker-bizottság hibái miatt” a britek kilépni készülnek az Európai Unióból, a véglegesnek tűnő megállapodási javaslatról szombaton szavaz a brit parlament.

Az államtitkár kiemelte: Magyarországnak az az érdeke, hogy a kint élő magyarok jogai semmilyen körülmények között ne sérüljenek, erre pedig – viszonossági alapon – ígéretet tettek a britek.

A kormány fontosnak tartja azt is, hogy a Brexit után a lehető legszorosabb gazdasági, kereskedelmi és védelmi együttműködés alakuljon ki Nagy-Britannia és az Európai Unió között, a brit gazdaság ugyanis az EU második, a világ ötödik legnagyobb gazdasága – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, hogy a szoros együttműködésben Magyarország azért is érdekelt, mert 750 brit vállalat több mint 60 ezer magyar embernek ad munkát.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: Boris Johnson brit miniszterelnök a Brexittel kapcsolatban a brit emberek akaratát hajtja végre, és ezért szerinte nem kritikát, hanem tiszteletet és együttműködést érdemel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt