Létrehozva: 2017.09.22.

Népszerű szakma lett a börtönőröké

Egyre népszerûbb a börtönõri pálya, a legutóbbi toborzáson tizenötszörös volt a túljelentkezés.

Ez annak is köszönhető, hogy emelkednek a juttatások: bruttó 238 ezer forint a kezdő fizetés, amihez még évi 200 ezer forint cafetéria és számos más juttatás jön.

Az oktatás hat és fél hónapig tart. A jog és a kommunikáció mellett közelharcot is tanulnak, de a fő hangsúly mindenképpen a gyakorlaton van. A kiválasztás során a jelentkezőknek pszichológussal is beszélgetniük kell, hiszen fontos, hogy jól bírják a bezártságot és a lelki nyomást.

Szükség is van a több őrre, ugyanis kilenc településen - Bátonyterenye, Békés, Csenger, Heves, Kemecse, Komádi, Komló, Kunmadaras, Ózd – terveznek börtönt építeni. Ezek az európai normáknak megfelelő, korszerű intézetek lennének. A kormányzati tervek szerint az új objektumok 4500 fő fogvatartott elhelyezésére lesznek alkalmasak. Így sikerülne megoldani a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságát, valamint munkahelyeket is teremtenének.

Bár a társadalomban olyan sztereotípiák vannak, hogy a rabok mást sem csinálnak, mint henyélnek vagy gyúrnak a börtönökben, a valóságban a fogvatartottak 88 százaléka tanul vagy dolgozik. Ez több mint tízezer rabot jelent. Erről Tóth Tamás, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka beszélt. Mint mondta, ez európai viszonylatban is példaértékűen magas aránynak számít. De a tervek szerint 2019-re megvalósul a teljes körű foglalkoztatás is.

Bevált a három csapás

Sokan kételkedtek benne, hogy a három csapás törvényének bevezetése célravezető lesz, ahogy többen túl kegyetlennek tartották a tényleges életfogytiglan kiszabását. Azonban az elmúlt évek eredményei azt mutatják, valóban elrettentő ereje van az intézkedésnek. A 2010 júliusa óta hatályban lévő törvény értelmében duplázódik azok büntetése, akik harmadjára követnek el valamilyen erőszakos bűncselekményt. Ha pedig a várható büntetés több mint 20 év, akkor tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kapnak az elkövetők. A három csapás törvénynek köszönhetően a legveszélyesebb visszaeső bűnözőkkel szemben a bíróságok ma már olyan ítéleteket is hozhatnak, amelyeknek kellő visszatartó erejük van.

Kevesebb bűncselekmény

A törvénynek hála, nagyobb a társadalmi biztonság, mivel így a legveszélyesebb bűnözők hosszabb ideig vannak börtönben és a tényleges életfogytiglan bevezetése oda vezetett, hogy csökkent a bűncselekmények száma. A lakosság szubjektív közbiztonságérzetét leginkább veszélyeztető kiemelt bűncselekmények száma 2010 és 2016 között 46,7%-kal csökkent.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat