NÍNÓ

Retteghet az elkövető: Bizonyítékot találtak a megerőszakolt szépségkirálynő ügyében

Áttörést hozhat az a DNS-minta, amit Kitti harisnyáján találtak. Újult erővel folyik a nyomozás, talán kézre kerülhet a rettenetes tett elkövetője.
  • Szerző: Buster

Komoly fordulatot vehet a két éve tartó nyomozás Vascsák Kitti ügyében. Mint ismeretes, a fiatal szépségkirálynőt 2019. április 19-én erőszakolták meg, miután feltehetően drogot csempésztek az italába egy miskolci szórakozóhelyen.

30212429 – police lights

Kitti aznap a barátaival ment volna bulizni, de végül egyedül érkezett az egyetemi negyedben lévő klubba. Az utolsó emléke az volt, hogy italt rendel magának, ezután jött a teljes filmszakadás...

A szépségkirálynő órákkal később került elő, édesanyja pedig nem hitt a szemének, amikor meglátta a rettenetes állapotban lévő lányát.

Az asszony most a Blikknek számolt be arról, hogy DNS-mintát találtak Kitti harisnyáján. Abban a pillanatban, amikor bármit elkövet ez az illető, már meglesz a rendőrségnek a DNS-e, és azt össze tudják már vetni a harisnyáról nyert mintával. Szerencsére egy jó nevű ügyvéd is mellénk állt, teljesen ingyen képviseli Kittit. Ő is azt mondta, hogy egyszer úgyis kiderül az igazság” – nyilatkozta a lapnak az édesanya.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?