Létrehozva: 2018.02.08.

Németh Szilárd: Szél Bernadett Soros zsebében van

Nemzetbiztonsági bizottsági tagságával "visszaélve" próbált bizalmas információkat kikérni a "Soros-tervrõl" és a "Soros-hálózatról" az Alkotmányvédelmi Hivataltól az LMP-s Szél Bernadett - nyilatkozta az Országgyûlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön.

Németh Szilárd szerint ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Szél Bernadett "Soros zsebében van". A fideszes politikus szerint ráadásul nemcsak Szél Bernadett, hanem egész pártja.

A politikus bemutatta Szél Bernadettnek a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökének, Molnár Zsoltnak írt levelét. Ebben a levélben az LMP-s politikus leírta: kezdeményezte a titkosszolgálatoknál, hogy adják ki azokat a dokumentumokat, amelyeket a testület decemberi - az ott elhangzó bizalmas információk miatt - zárt ülésén mutattak be a szolgálatok. Erre viszont azt a választ kapta, hogy azokba kizárólag a testület tekinthet be, egyedül Szél Bernadett nem - ismertette Németh Szilárd.

A kormánypárti politikus felháborítónak nevezte, hogy Soros György "migránssimogató" civil szervezeteihez kötődő Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság tagja lehet.

Nyomatékosította: amíg Szél Bernadett a "Soros-tervről" titkosszolgálati információkat akar kiszivárogtatni, addig nem járulnak hozzá ahhoz, hogy részt vegyen az ülésen. 

Németh Szilárd hozzátette: bár már meghívták, Soros György még nincs ott a nemzetbiztonsági bizottság ülésén,

de az emberei már bent ülnek.

 

Németh Szilárd kiemelte: Magyarország nyomás alatt van. Példaként említette az ENSZ-dokumentumban megfogalmazottakat, továbbá hogy legutóbb a migráció kapcsán a belga miniszterelnök Magyarország, és a V4-es országokkal szembeni fenyegetését.

Ez is azt jelzi, hogy van "Soros-terv", amelyet nemcsak Brüsszelből, hanem Magyarországon is végre akarnak hajtani - vélekedett a kormánypárti politikus. Szerinte: a hazai ellenzék, köztük 'Szél Bernadették", ha hatalomra kerülnének lebontanák a kerítést, migránsok millióit engednék be Afrikából és Ázsiából. Ahhoz pedig, hogy ezeket az embereket eltartsák az emberek nyugdíjának elvételével és adóemelésekkel helyeznének át pénzeket - mondta Németh Szilárd.

A fideszes politikus leszögezte: a magyar emberek ezt nem akarják. A magyar emberek a népszavazáson és a nemzeti konzultáción is nyilvánvalóvá tették, hogy ne a migránsokkal, hanem a magyar emberek jövőjével foglalkozzon a kormány - emelte ki Németh Szilárd.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat