Létrehozva: 2021.04.30.

Nagy-Britannia elérte a nyájimmunitást?

Már nem országos kiterjedésű a koronavírus-járvány Nagy-Britanniában – erre a megállapításra jutott Tim Spector, a King's College London egyetem tanszékvezető járványprofesszora – írja a Magyar Nemzet. Az adatok szerint a szigetország elérte a nyájimmunitást.

A kutató a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozott pénteken: számításaik szerint ma már átlagosan mindössze egy a negyvenezerhez a Covid–19 tüneteinek kialakulásához vezető koronavírus-fertőződés esélye. Spector hozzátette, hogy Nagy-Britannia már túl van a járványhelyzet nehezén, és az ország olyan időszakba lép át, amelyet a szélesebb lakossági körre nem kiterjedő, alacsony fertőzöttségű helyi gócok jellemeznek. A szakértő a járványügyi statisztikai adatok jelentős mértékű változásáról is beszélt: januárban mintegy hetvenezer új fertőzöttet is regisztráltak egy nap alatt, az elmúlt napokban pedig a háromezret sem érte el az új betegek száma.

A kockázat soha nem lesz nulla, de az adatok azt mutatják, elértük a nyájimmunitást

– magyarázta a professzor.

Nagy-Britanniában mintegy húszmillióan élnek már olyan térségekben, amelyekben egész áprilisban egyetlen olyan haláleset sem történt, melyet koronavírus-fertőzés okozott volna. Januárban kevesebb mint ötvenezer ember élt ilyen területen. A statisztikai adatok továbbá arra is rámutattak, hogy azokban a térségekben, ahol áprilisban nem jelentettek egyetlen halálesetet sem, a koronavírus-fertőzöttek száma is jelentősen alacsonyabb volt. Ezen területek közé tartozik például Skócia, valamint Délkelet-Anglia, Északkelet-Anglia és Északnyugat-Anglia több megyéje – írja a lap.

Aggódom azon idősek miatt, akik már mindkét oltásukat megkapták. Sokkal szabadabbnak kellene lenniük, találkozniuk kéne egymással

tette hozzá Spector, aki nem ért egyet a kormány döntésével, miszerint a szigorú korlátozások továbbra is érvényben vannak az országban.

A kormány honlapja szerint a különböző háztartások tagjai csupán korlátozott létszámban találkozhatnak egymással, és lehetőség esetén az otthoni munkavégzést sürgetik. A vezető politikusok pedig továbbra is arra szólítják fel az embereket, hogy tartsák be a járványügyi szabályokat, és ha értesítik őket, akkor menjenek el megkapni a védőoltást. A vakcinák iránti bizalom is egyre inkább növekszik Nagy-Britanniában tavaly év vége óta. A King's College London egy nemrégiben végzett közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka úgy gondolja, a vakcinák biztonságosak és hatékonyak. 2020 végén a válaszadók csupán hetven százaléka vélekedett így az oltóanyagokról.

Az Egyesült Királyságban a lakosság több mint ötven százaléka megkapta már a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt