Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.24.

Milliárdos villamosbeszerzési botrány a Városházán

Előzetes tárgyalásokat folytathatott a BKV olyan villamosokról, amelyekre később közbeszerzési eljárást írt ki, így előnybe hozhatták a nyertes pályázót – tudta meg az Origo.

 

Karácsonyék 2019-ben még klimatizálással kampányoltak

A mostani beszerzés egyik pikáns részlete, hogy a beszerezni szándékozott villamosokon nincsen légkondicionálás. Karácsony Gergely és a teljes Párbeszéd még a 2019-es kampányban a metrók klimatizálására tett ígéretet. Karácsony még 2019-ben a Lehel téri metrómegállónál szállt fel az egyik kocsira, és próbálta meg a metróban uralkodó nagy hőséggel lejáratni az akkori főpolgármestert, Tarlós Istvánt. Hogyha valaki annak idején hőmérővel állt a metróban, hogy megmérje hány fok van, most azt javasoljuk a főpolgármester úrnak, hogy majd álljon azokon a villamosokon, amelyeknek a megvásárlását tervezi, légkondicionálás nélkül - tanácsolta Gulyás Gergely a hivatalban lévő főpolgármesternek. Az ügyben információink szerint a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálódik. A beszerzés háttere, hogy Karácsony Gergely főpolgármester még júniusban elfogadta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes javaslatát, amelyben használt, klíma nélküli német villamosok megvételét javasolta a fővárosnak. A főpolgármester a közgyűlést megkerülve, egy személyben döntött a német cégre kiírt közbeszerzési eljárásról.

Idén augusztus 24-én közbeszerzési felhívást tett közzé a BKV Zrt. összesen 35, használt, alacsony padlós villamos beszerzésére. Eszerint az év végéig egy, a jövő évben 14, 2025. január 1. és 2026. december 31. között pedig 20 darab jármű beszerzését tervezi. A BKV feltételül szabta, hogy a villamosoknak egységes gyártmányúnak és egységes arculatúnak kell lenniük. A közbeszerzést a BKV felhívással induló tárgyalásos eljárásként folytatja le. A pályázat határideje szeptember 22-én járt le, még nem hirdették ki az eredményt, de aligha nyerhet más, mint az a cég, amellyel egyeztettek. Ugyanis az Origo információi szerint a BKV Zrt. által közzétett közlemények, valamint újságcikkek alapján a cég már a közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően egyeztetett egy céggel. Minden bizonnyal előzetesen egyeztettek már a német céggel, és utána ezekre a német villamosokra szabva írták ki közbeszerzést.

A frankfurti használt villamosokra írták ki a beszerzést

Fontos megemlíteni, hogy a felhívásban nem szerepelt tervezett költség, viszont mivel ez a közbeszerzés gyakorlatilag a használt – Siemens-Düwag alacsony padlós – frankfurti villamosok megvásárlásának ágyaz meg, a korábbi információk alapján valószínűsíthető a nyolcmilliárd forintot megközelítő összeg. Azt ugyanis még júniusban megírta a Világgazdaság, hogy Karácsony Gergely főpolgármester elfogadta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes javaslatát, amelyben használt német villamosok beszerzését javasolta a fővárosnak.

Karácsony megkerülte a Fővárosi Közgyűlést

Karácsony a Fővárosi Közgyűlés megkérdezése nélkül fogadta el az előterjesztést, egy személyben döntött a több milliárdos közbeszerzési eljárásól. A főpolgármester tehát tudott arról, hogy a közbeszerzést arra a német cégre írták ki, amellyel korábban egyeztettek. Megpróbáltak úgy tenni, mintha ekkora értéknél nem kellene közbeszerzés. A megvásárolandó villamosokról még azt lehet tudni, hogy 1993-as, illetve 1997-es gyártmányúak, és nem klimatizáltak. Az Origo információi szerint egyébként az ügyben a Közbeszerzési Hatóság már vizsgálatot folytat.

Teljes átvizsgálásra szólította fel Karácsony Gergelyt a Fidesz budapesti frakciója még januárban, miután kiderült, hogy a jegy- és bérletautomatáihoz szükséges biztonsági hőpapír közbeszerzési eljárása során, szabálytalanság történt. A főváros cégét 50 millió forintra büntették. Láng Zsolt frakcióvezető nyílt levelében azt írta: a BKK Draskovics Tibor által vezetett igazgatósága, szakmailag megalapozatlanul, a közbeszerzési kiírásban nem szereplő műszaki feltételek miatt zárt ki a versenyből egy olyan pályázót, amely kedvezőbb ajánlatot tett.

Ugyancsak januárban a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága összesen 115 millió forintos bírságot szabott ki a Budapesti Közlekedési Zrt.-re (BKV) és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-re (BKK). A két cég a fővárosi közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám célú hasznosításával kapcsolatban sértett törvényt.

A nettó 5,7 milliárd forint értékű beszerzés ügyében az eljárást a BKK és a BKV indította 2016-ban, a szerződés időtartama 48 hónap lett volna. Az önkormányzati választás után felállt új Fővárosi Közgyűlés azonban tavaly novemberben úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására irányuló szerződéseket, és emiatt a beszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították. A döntőbizottság közérdekű bejelentés nyomán indított eljárást az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra