RIPOSTER

Migrációellenes rádió és tévécsatorna indul Hollandiában

Hamarosan saját tévé- és rádiócsatornát kaphatnak Hollandia bevándorlásellenes pártjai – a kezdeményezők már több mint ötvenezer feliratkozót gyűjtöttek össze.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

 

A projektet még tavaly novemberben indították útjára, és egy nap alatt több mint 18 ezer támogatót szereztek. Az Elhallgattatott Hollandia nevű csatorna év végén, heti 15-20 órában kezdheti meg a működését, közölte a holland sajtó.

Az álhírek és a politikai korrektség elleni médiakampány Geert Wilders a holland Szabadságpárt, illetve Thierry Baudet, a Fórum a Demokráciáért vezetőihez köthető.

Wilders eddig is sokat panaszkodott a média- és szólásszabadság hollandiai helyzetére. A híresen iszlámellenes politikus nemrég sokadik alkalommal hirdette meg a Mohamed prófétáról szóló karikatúra-versenyét, majd egy nap múlva – a nemzetközi visszhangra hivatkozva – le is mondta azt.

Az amúgy is személyi védelemre szoruló Wilders ugyanis nem csak pozitív üzenetet kapott: még 2018-ban, ugyanezen vetélkedő meghirdetésekor egy 26 éves muszlim az életére akart törni. Az iszlám ugyanis szigorúan tiltja a prófétáról készített ábrázolásokat, kiváltképp a gúnyrajzokat. Emlékezetes az is, hogy 2018-ban Pakisztánban tízezrek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a holland politikus ellen.

A holland kormány mindenesetre minden egyes alkalommal, így idén is megvédte a politikus szólásszabadságát, bár hangsúlyozta: nem ért egyet a tiszteletlen kezdeményezéssel.

Korábban nemcsak Hollandiában lett botrány a próféta ábrázolásából. 2006-ban a világ számos muszlim országán söpört végig tüntetéshullám, miután egy dán lap karikatúra-sorozatot jelentetett meg Mohamedről.

Az erőszakba torkolló demonstrá­ciók majdnem kétszáz ember életét követelték. 2015-ben pedig egy Mohamed-rajzokat bemutató dallasi kiállításon tört ki lövöldözés.

Az iszlámellenes szervezet eseményén két emberrel végeztek, az egyik meghívott „sztárfellépő” épp Wilders volt. A leg­ismertebb eset ugyanakkor a Charlie Hebdóhoz köthető: a párizsi szerkesztőségben a szatirikus Mohamed-ábrázolások miatt rendeztek vérfürdőt 2015 januárjában.

Wildersnek egyébként magyar felesége van, így sokszor posztol magyar vonatozású képeket, üzeneteket közösségi oldalain. Tavaly Bunyós Pityuval – akit később vendégül látott a holland parlamentben is –, valamint felesége szülőhelyének, Nyírparasznyának a községtáblájával fényképezkedett, később a balatonfüredi hajókikötőben szelfizett.

Wilders amikor tavaly látogatóban járt Vilmos Sándor holland királynál és feleségénél, Máximánál, így nyilatkozott :

„Vittem a királynak és Máxima királynének egy üveg magyar pálinkát. Remélem, ízleni fog nekik!”

Legutóbbi könyve hátlapján arról írt, Magyarország a második otthona, és hogy az iszlámkritikája miatt nemcsak ő, hanem felesége, Krisztina is veszélyben érezheti magát.

„Magyarország nélkül a Nyugat már rég elbukott és megsemmisült volna. Valójában Magyarország, az egyik legrégebbi nemzet, a 14. század közepétől kezdve Európa fő védőbástyája volt az iszlámmal szemben” – áll a borítón.

 

címkék:
És ezeket olvastad már?