Létrehozva: 2018.01.12.

Miért ment el a román kormányfő józan esze?

Tömeges kivégzéssel fenyegette meg a romániai magyarokat Mihai Tudose román miniszterelnök, ha a székelyföldi közintézményekre kifüggesztik a magyar vagy a székely zászlót. Budapesten rögtön behívatták a külügyminisztériumba a szomszédos ország nagykövetét, aki szánalmas magyarázatot adott a történtekre.

Mihai Tudose román kormányfő szerda este telefonon nyilatkozott a Realitatea hírtelevíziónak. Ebben elítélte, hogy a három erdélyi magyar politikai párt hétfőn autonómianyilatkozatot írt alá, majd megfenyegette a magyarokat.

Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, magyar zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is

– hangzott Tudose kijelentése.

A miniszterelnök valószínűleg arra utalhatott kijelentésével, hogy tavaly novemberben Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt (MPP) megpróbálta felvonni a címeres magyar zászlót egy rendezvényen, de a helyi hatóságok és a rendvédelmi szervek felszólítására elállt a tervétől.

Az RMDSZ vezetése a székelyek felakasztásával való fenyegetőzésként értelmezte a kormányfő szavait, és bocsánatkérésre szólította fel Tudosét. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint az Európai Unióban nem maradhat tisztségben az a miniszterelnök, aki olyan kijelentést tesz, mint Tudose.

A román kormányfő ráadásul a maga módján rátromfolt beszédére és csütörtökön este leszögezte: románként és kormányfőként egyaránt elutasítja a párbeszédet

Románia egy részének autonómiájáról.

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs közleményében azt írta: Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért. Hangsúlyozta: ez a kijelentés a 20. század legsötétebb, legbarbárabb időszakait idézi, és olyan agresszivitásról tanúskodik, amely egy magát európainak tekintő állam kormányfőjétől megengedhetetlen.

Úgy fogalmazott: Mihai Tudose szavai túlmennek minden határon, példátlanok az európai politikában és végérvényesen belevésődnek minden magyar lelkébe és emlékezetébe”. A kommunikációs igazgató szerint a román miniszterelnök azonnali bocsánatkérése a minimumot jelenti.  A Fidesz-KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje az erdélyi magyarokat akár Románia „primitív” kormányfője ellen is - tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Tudose telefonos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét. Szijjártó közölte: Románia kormányának, miniszterelnökének ezt a helyzetet minél előbb rendeznie kell. Mint mondta, a Külügyminisztériumba rendelt Marius Lazurca „bizonyos nyelvtani magyarázatot” próbált adni a kormányfői kijelentésre.

Különböző autonómiákat igényelnek

Az autonómia-elképzelések összehangolását elősegítő alapelvekben hétfőn Kolozsváron állapodott meg a három erdélyi magyar politikai alakulat (a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt) vezetője. A megállapodás szerint a pártelnökök meggyőződéssel vallják: az erdélyi magyarság nemzeti identitásának megőrzése és továbbadása, kultúrájának fejlesztése csak a közösségi autonómiák intézményrendszere által biztosítható. Az állásfoglalás aláírói szerint az erdélyi magyarok különböző típusú autonómiaformákat igényelnek: regionális autonómiát a tömbben élőknek, önkormányzati autonómiát a magyar többségű településeinknek és kulturális autonómiát az ország magyar polgárai összességének. Alapelvként szögezik le a felek, hogy a székelyföldi területi autonómiát annak történelmi határai között autonóm régióként képzelik el.

FRISSÍTÉS:

A bukaresti külügyminisztérium péntek délután közölte: Mihai Tudose a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alkotmány betartásának szükségességére, a helyi és a központi hatóságok felelősségére hívta fel a figyelmet, de nyilatkozatának állítólag nem volt etnikai vonatkozása, és nem volt magyarellenes.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött