Létrehozva: 2020.06.02.

Megtámadtak egy pakisztáni kórházat, nem adták ki a koronavírus áldozatok holttestét

Feldühödött tömeg támadta meg Karachiban az egyik kórházat. Hozzátartozóik holttestét követelték.

A mintegy hetven főből álló agresszív csoport vasrudakkal és késekkel felfegyverkezve támadt rá a kórház személyzetére. Egy orvosnő aki megpróbálta útjukat állni súlyosan megsérült.

A felháborodás oka, hogy a koronavírus fertőzés következtében elhunyt áldozatok holttestét napok múltán sem adták át a hozzátartozóknak. A tömeg behatolt a kórházba, tört-zúzott és nem volt tekintettel semmiféle higiénés szabályra, utcai ruhában jártak-keltek a műtőkben és az intenzív osztályon is.

Az indulatok egy férfibeteg váratlan halála körül szabadultak el, akit még pénteken szívproblémákkal szállítottak be a kórházba. Kezelés közben aztán váratlanul elhunyt. Ezt követően az előírásoknak megfelelően az orvosok elvégezték a koronavírus-tesztet, ami végül pozitív eredményt hozott. Miután a tesztet több alkalommal is meg kell ismételni, megtagadták az elhunyt holttestének kiadását a rokonoknak.

Akik viszont szabályosan felfegyverkezett bandába tömörülve úgy döntöttek, hogy megszerzik hozzátartozójuk földi maradványait. Azt állították, hogy az elhunyt hozzátartozó nem lehetett koronavírus beteg és hogy mindez csak ürügy a temetés megakadályozására. Az indulatok mögött az áll, hogy a muszlim vallási előírások szerint az elhunytat a lehető leghamarabb, lehetőleg még aznap el kell temetni.

A kórház vezetősége, hogy megnyugtassa a törő-zúzó feldühödött embereket azt próbálta meg elmagyarázni, hogy állami alkalmazottként kötelesek betartani a koronavírussal kapcsolatos hivatalos előírásokat. A vasrudakkal műszereket is tönkrezúzó vandálokat azonban ez sem állította meg.

Időközben kiderült, hogy két hete május közepén már történt egy hasonló támadás egy másik pakisztáni kórház ellen, ugyanilyen okokból. Az erőszakoskodó emberek ott is hozzátartozójuk holttestének a kiadását követelték, ezzel a sajátos módszerrel.

Pakisztánban újra felütötte a fejét a járvány, miután két héttel ezelőtt a legtöbb korlátozást megszüntették. 72 460 a fertőzöttek száma és 1543-an haltak meg koronavírus-fertőzés következtében. A csak kevés kórházzal, kórházi ággyal, intenzív ápolási lehetőséggel bíró országban minden kórház betelt, már nem tudnak több beteget ellátni.

Az igazolt koronavírus fertőzöttek száma Pakisztánban már meghaladta a 70.000 főt, de az előrejelzések szerint néhány héten belül átlépi a 200.000-et. Fontos megjegyezni, hogy a fertőzöttséggel kapcsolatban közzétett adatok nem tükrözik a valós helyzetet. A nagy népsűrűség, a túlzsúfolt közösségi terek, a higiéniai viszonyok és a rendkívül korlátozott egészségügyi források mind táptalaját adják a vírus terjedésének. A központi és a tartományi kormányok korlátozó intézkedéseket vezettek be, melyek a tömegrendezvények betiltásától, a közösségi helyek bezárásán át az oktatási intézmények működésének felfüggesztéséig terjednek. A korlátozások ellenére a lakosság egészségtudatos hozzáállása igen alacsony, így a járvány terjedésének lassítása valószínűtlennek tűnik. A fertőzöttek kiszűrése nem hatékony, az ehhez szükséges tesztek és eszközök csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. Bár az országban a korábban felfüggesztett helyi és távolsági tömegközlekedést (vonat, autóbusz) részben már helyreállították, ám ez a járványügyi helyzet alakulásának függvényében bármikor újból korlátozások alá eshet. A személygépkocsival történő közlekedés jelenleg akadálytalan, azonban az erre vonatkozóan megállapított korlátozások alapján egy járműben maximum 2 személy tartózkodhat. Az országba érkezőkre minimum 48 órás, önköltséges, kijelölt létesítményekben végrehajtott és teszteléssel egybekötött kötelező karantén vár.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat