Létrehozva: 2020.07.15.

Megszakad a szív: elvitte a rák az 5 éves kislányt – fotó

Sophie vérével áttörést érhetnek el a kutatók a gyerekkori csontvelőrák terén.

A bátor kis Sophie Taylor nyelvet öltött a rákos megbetegedésére, ami végül az életét követelte. 16 hónappal a halála után, a vérmintája áttörést hozhat a gyermekkori osteosarcoma kezelésében.

Sophiet csontrákkal diagnosztizálták. Kezelése során az egyik lábát amputálni kellett, hogy megállítsák a rák terjedését a szervezetében. Halála után a szülei az orvosoknak adományozták a szöveteit és a DNS-ét.

Dr. Darrell Green, a kutatás vezetője a Mirror oldalának elmondta, a kislány vérmintái létfontosságú hozzájárulást jelentenek a rákot terjesztő sejtek lokalizálásához.

„Ezek a sejtek lehetőséget adtak nekünk az elsődleges csontrák terjedését okozó genetikai mozgatórugók azonosításához” – tette hozzá a szakember.

Már egy fehérje alapú gyógyszert is elkezdtek kifejleszteni az új teszteredmények és minták alapján, a manchesteri egyetemen. Az új szer lassítja az elsődleges daganat lassabb növekedését és blokkolja a tüdőbe történő tovább terjedését.

Sophie apja, Alex Taylor azt mondta: „Nem haboztunk felajánlani Sophie daganatát, DNS-ét és RNS-t. Büszkék vagyunk arra, ahogy harcolt, és még inkább arra, hogy hozzájárult az életmentő kutatásokhoz.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett