Létrehozva: 2021.09.24.

Megérkeztek a friss Covid-számok, félmillióval több a fertőzött

Továbbra is nő a betegek száma.

A világon 230 564 441 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 728 410 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Egy nappal korábban 230 050 677 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 718 849 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 42 669 089 eddig a napig. A halálos áldozatok száma 684 309.

A beoltottak száma idehaza 5 873 523, közülük 5 615 273 fő már a második oltását is megkapta, 691 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 531 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 820 078 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 151 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 781 794 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 8 133 főre emelkedett. 438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor miniszterelnök a ma reggeli rádióinterjúban felhívta a figyelmet, hogy a vírus ellen csak az oltás segít, és az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve, ezért fontos, hogy ők is éljenek az oltás lehetőségével.

Orbán Viktor beszámolt továbbá a gazdaság újraindításáról, amely eddig minden várakozást felülmúlóan sikerült, így a kormány már dolgozik a gyermekes szülők adóvisszatérítésének részletszabályain, amit a nemzeti konzultáció is megerősített. A kormány tárgyal továbbá a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről, és készül a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatására.

A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni: www.eeszt.gov.hu

Ezen az oldalon lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra. Az oltás önkéntes és ingyenes. Amennyiben szeretné beoltatni magát, regisztráljon most.

Ezen a héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolába, hogy beadják a második oltásokat a tanév elején beoltott diákoknak. Emellett ez a még beoltatlan 12 év feletti diákok számára is újabb lehetőség az oltás felvételére.

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta. Számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát ajánlja fel, amellyel az első oltás is történt. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/az-elmaradt-masodik-oltasokra-lehet-mar-idopontot-foglalni

koronavirus.gov.hu

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében mától az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta.

A parlament kedden tárgyalt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról, melyre azért van szükség, mert a járvány továbbra is jelen van, a delta vírusmutáns hazánkban is terjed, a sikeres védekezés érdekében a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani.

Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek kórházba a negyedik hullámban – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Szlávik János hangsúlyozta: az oltatlanok fele meggyőzhetetlen, olyan téveszméket olvasnak és hangoztatnak, amelyek szerint az oltások károsak, ezért inkább vállalják a veszélyt. A másik ötven százalékot valahogy el lehetne érni, erre szolgálnak az olyan csoportok, amelyek az idős, egyedül élő, vidéki embereket észérvekkel próbálják meggyőzni. Hozzátette: a legösztönzőbb talán, hogy a védettségi kártyához van kötve bizonyos helyek látogatásának lehetősége. Elmondta: az oltások propagálásával lehet elérni a védettséget, mivel egy hatásos gyógyszer létrehozása legalább két év, vagyis valószínűleg jövőre lesz egy olyan igazán hatékony gyógyszer, amely alapvetően változtatja majd meg a betegség kezelését. Mivel gyógyszer nincs, ha valaki megbetegszik, nagyon komoly esélye van arra, hogy lélegeztetőgépre kerül, és az esetek bizonyos százalékában meghal. Kitért arra is, hogy a delta variáns sokkal jobban fertőz, mint a korábbiak: az eddig mutációkkal egy ember általában 3-4 másikat fertőzött meg, a delta esetén 7-8 is lehet ez a szám. Hozzátette: ne hagyjuk, hogy a vírus a gyerekek között is jobban terjedjen, járványügyi szempontból nagyon fontos, hogy beoltsák őket. Kétségtelen hogy már a negyedik hullámban vagyunk, de egyelőre nem lehet tudni, hogy lassan vagy robbanásszerűen emelkednek majd az esetszámok – jelezte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

ripost.hu

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár