Létrehozva: 2020.03.27.

Még most sem képesek visszafogni magukat, gyűlölködnek

A koronavírus járvány sem riasztja el a politikai gyűlölködőket, minden lehetőséget megragadnak arra, hogy visszataszító módon fejezzék ellenszenvüket. Ezt tette a gyulai momentumos is, akciójával kapcsolatban a helyi Fidesz vezeklésre szólította fel a magából kivetkőzött hölgyet.

Felszólította a Fidesz gyulai szervezete Mikóné Hirth Beátát, hogy önkéntes munkával vezekeljen korábbi tette miatt. Mikóné a napokban azzal híresült el országosan, hogy olyan szájmaszkot reklámozott, amelyen Orbán Viktor miniszterelnököt trágár módon gyalázó felirat található, és ennek viselését ajánlotta. A gyulai Fidesz szervezet ezt közleményben ítélte el.

forrás: vadhajtások.hu

„A koronavírus járvány miatti veszélyhelyzet az emberség és az összefogás nagyon szép példáit tárta elénk országosan és városunkban is. Ilyen körülmények között különösen kirívó és felháborító az az obszcén politikai gyűlölködés, amely a (sajnos) gyulai Mikóné Hirth Beáta, a Momentum párt aktivistája részéről látható. Mikóné tegnap este azzal híresült el országosan, hogy olyan szájmaszkot reklámozott, amelyen Orbán Viktor miniszterelnököt trágár módon gyalázó felirat található, és ennek viselését ajánlotta.

Önmagában is elfogadhatatlan egy halálos következményekkel fenyegető világjárvány közepette a védekezés egyik fontos eszközét a politikai gyűlöletkeltés felületeként felhasználni. Itt azonban különösen súlyos, minősíttet esetről van szó, hiszen Mikóné személyében egy egészségügyi végzettségű, nemrég még a gyulai alapellátásban asszisztensként dolgozó személy használja trágár pártpolitikai üzenet közvetítésére a járvány elleni védekezés egyik legfontosabb védőeszközét. Vajon milyen lelki világa lehet az ilyen embernek, milyen fokú gyűlölet izzik a lelkében annak, akinek még a legnagyobb baj idején is az ország védelméért keményen dolgozó miniszterelnök elleni féktelen gyűlölet uralja a tetteit? Ahelyett, hogy volt egészségügyi dolgozóként segíteni próbálna, inkább obszcén politikai üzenetekkel házal.

Érdemes felidézni, hogy a férje, Mikó János tavaly ősszel a Márky-Zay Péter-féle párt gyulai képviselőjelöltjeként Galbács Mihály csapatában szeretett volna a gyulai képviselő-testület tagja lenni. Ilyen emberek akarták felforgatni városunk békés közéletét, ők akarták megállítani a város fejlődését.

Talán az nem meglepő, hogy mostani, városunk hírnevének ártó gyűlöletakciójukat nem más, mint Bod Tamás karolta fel a magyarnarancs.hu-n megjelent cikkében. Bod Tamás most is bebizonyította, hogy aki ártani akar Gyula városának, az számíthat rá minden körülmények között. Ezennel felszólítjuk Mikóné Hirth Beátát, a Momentum aktivistáját, hogy kérjen bocsánatot minden gyulaitól és a járvány leküzdését szolgáló önkéntes munkával vezekeljen” – írta a Fidesz gyulai szervezete.

 

A visszataszító szájmaszkokat a vadhajtások.hu értesülése szerint egy soltvadkerti gyűlölködő, Varjú Zoltán készíti és kínálja megvételre közösségi oldalán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük