Létrehozva: 2021.04.08.

Még gyerekekre is ráhúzta a kormányt a tébolyult tapolcai ámokfutó

Tíz autót tarolt le hat helyszínen fél nap alatt az ittas K. Zoltán. Az akció végén három zsarunak kellett őt leteperni, ugyanis kiderült: súlyos mentális gondokkal is küzd.

Szerző ripost

Az egész netet bejárta az a videó, melyen egy fehér furgonban ülő sofőr először a rendőrökre húzza a kormányt a tapolcai benzinkútnál, majd pedig egy frissen vásárolt, álló Opelnek rontott padlógázzal. Kiderült, hogy a tökrészeg, 52 éves K. Zoltánnak aznap délelőtt már bevonták a jogosítványát, de délután egy kisteherautóba ülve tovább folytatta az ámokfutást, amely során valósággal vadászott az emberekre: nem kímélt sem autóst, sem gyalogost, sem rendőrt, még gyerekekre is ráhúzta a kormányt.

Az 52 éves K. Zoltán nem sajnált semmit és senkit
Fotó: Facebook

Árokba lökte a sofőrt, autókat rongált

A férfi szombaton kezdett bele a több napig tartó őrületbe, akkor szerencsére még csak egy villanyóra látta kárát a száguldozásnak. Húsvéthétfőn azonban már világosan látszott, hogy teljesen megkattant: akkor egy őt előző kocsiba hajtott szándékosan a Tapolca közeli Köveskál és Gyulakeszi között, és árokba lökte a sofőrrel együtt. Hamar kiderült, hogy nemcsak az esze ment el, de részeg is, így jogosítványát azonnal bevonták. Ez azonban egyáltalán nem zavarta a férfit, délután ugyanis – még mindig részegen – átült egy furgonba, és még az eddigieknél is durvább tombolásba kezdett Tapolcától Monostorapátiig, és vissza: útközben több jelzőtáblának nekirontott, kilenc autót megrongált, és szándékosan neki akart hajtani több szembejövő autósnak és gya­logosnak is.

„Monostorapátinál jött velem szemben, alig tudtam elrántani a kormányt. Utolsó pillanatban rántotta csak vissza. Nem én voltam az egyetlen, akivel ezt csinálta” – mesélte a Borsnak egy sofőr. Egy gyerekeivel sétáló apára is ráhúzta a kormányt.

„Azonnal elrántottam a gyerekeket, amikor láttam, hogy felénk sodródik a járdán. Mielőtt elért volna, visszarántotta a kocsit, és elporzott. Később hallottam, hogy több gyalogos is így járt aznap miatta” – ingatta a fejét az apa.

Zoltán fehér furgonjával vadászott az emberekre, elkaszálta, akit csak tudott. Az Opel totálkárosra tört (Fotó: police.hu)

Álló kocsinak ment, és rendőrök közé hajtott

Tapolcára érve is folytatta a zúzást: először az úton helyszínelő rendőrök közé hajtott, majd nyílegyenesen egy álló Opelbe rohant frontálisan. A kocsi­ban egy fiatal férfi és 14 éves öccse ült.

„Álltunk a kocsival egy helyben, aztán szemből elképesztően gyorsan belénk jött ez az ember. Nem szálltunk ki azonnal, mert az öcsémet kérdezgettem, hogy jól van-e. Mikor meggyőződtem róla, hogy nem sérült meg, kipattantunk az autóból” – mesélte a fiatal sofőr. Kiderült, hogy az egy hónapja vásárolt kocsi totálkárosra tört.

„Feltehetőleg gazdasági totálkáros lett. Emellett szörnyű belegondolni, mi lett volna, ha édesanyám 206-os Peugeot-jával, vagy ne adj isten a quaddal álltunk volna ott. Kiabáltam is vele, hogy ”és ha a 14 éves öcsémnek baja esik?„ – mondta szomorúan a sofőr.

Gyógyszert szed a mentális bajokra

Zoltán ezután sem nyugodott, a kocsiból kiszállva hisztériázni kezdett, míg végül három zsarunak kellett őt leteperni. A férfi ismerőseit nem lepte meg Zoltán embervadászata.

”Súlyos alkoholproblémával és mentális gondokkal küzd évek óta, a korábbi munkahelyé­ről is az alkohol miatt rúgták ki. Korábban pedig még egy traktort is ellopott„ – mesélte a férfi egyik ismerőse. Hozzátette: gondjaira gyógyszereket is szed.

”Soha többé nem szabadna kocsiba ülnie, mert egyszerűen életveszélyes. Remélem, rácsok mögé kerül, és a jogosítványát egy életre elveszik. De attól tartunk, hogy ez sem jelent garanciát arra, hogy nem ül többé autóba„ – ingatta a fejét az ismerős.

A sofőr ellen járművezetés közúti veszélyeztetés bűntett, valamint cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt folyik eljárás a Tapolcai Rendőrkapitányságon. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak